NB I: a Kisvárda szerződtette a Vasastól távozó védőt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 17:33
null
Lakatos Csaba (balra) először játszhat az NB I-ben (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I-re készülő Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette, Lakatos Csaba aláírta megállapodását.

A 22 esztendős balhátvéd 2019 januárjában a Budafoki MTE-től igazolt a Vasashoz, amellyel július elején szerződést bontott. Lakatos a felkészülés első napjaiban csatlakozott Supka Attila csapatához, s a Kállósemjén elleni pályaavató mérkőzésen pályára lépett.

„Négy esztendővel ezelőtt már jártam itt próbajátékon, de akkor különböző okok miatt úgy alakult, hogy nem lettem a klub játékosa
– idézi a kisvardafc.hu Lakatos Csabát. Révész Attila sportigazgatóval azóta is élő a kapcsolatunk, és bár először az egyik portálon olvastam arról, hogy képbe kerültem Kisvárdán, nem sokkal később már felvette velem a kapcsolatot. Örömmel érkeztem, a társak kedvesek, és Supka Attila személyében nagyszerű kezekben van a szakmai munka irányítása. Várom a rajtot, már csak azért is, mert az NB II-es leállás miatt március óta nem játszottam tétmeccset.”

Lakatos Csaba a 2019–2020-as idényben 24 NB II-es meccsen lépett pályára a harmadik helyen végző Vasasban – rendre kezdőként. Egy gólt szerzett és három gólpasszt adott.

A Vasas nemrég megszerezte Silye Eriket is, az előző évadban a Mezőkövesdet erősítő balhátvédet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Horváth Zoltán
(ETO FC Győr), Lakatos Csaba (Vasas, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dusan Brkovics (szerb, DVTK)
Távozók: Theodorosz Beriosz (görög, Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, DVTK, szabadon igazolhatóként),Iasmin Latovlevici (román, szabadon igazolható), Mihai Minca (román, szabadon igazolható), Nemanja Obradovics (szerb, szabadon igazolható), Rados Protics (szerb, szabadon igazolható), Tischler Patrik (Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók: Zöldesi Illés (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
5 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:18
Ezek is érdekelhetik