MTK: Kanta megsérült, elhagyta az edzőtábort

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 19:03
null
Kanta József megsérült (Fotó: Dömötör Csaba, NS-archív)
Kanta József már szerdán elhagyta a labdarúgó NB I következő idényére készülő MTK Budapest edzőtáborát – jelentette a klub hivatalos honlapja. A rutinos középpályás térdsérülés miatt utazott haza idő előtt. Többhetes kihagyás vár rá.

 

Az mtkbudapest.hu beszámolója szerint a 36 éves labdarúgó már szerdán átesett az MR-vizsgálaton, az eredmények alapján pedig pénteken úgy döntöttek a klubnál, hogy konzervatív kezelés vár majd Kantára.

Béres György professzor bevonásával kielemeztük a helyzetet. A diagnózisok alapján Kanta József egy szerencsétlen ütközést követően térdízületi zúzódásokat szenvedett, így a következő hetekben sajnos nem lesz bevethető – idézik Dreissiger Imre csapatorvost. – A konzílium a játékossal egyeztetve első körben a konzervatív kezelést választotta. Friss térdsérülés esetében nehéz minden kétséget kizáróan megállapítani a probléma mértékét, így egy hét múlva ismét kiértékeljük a helyzetet. Bízunk abban, hogy a játékos jól reagál majd a gyógytornára és az előírt kezelésekre."

Legfrissebb hírek

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
20 órája

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:03

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Hahn János is tudja, sebzett vad érkezik Felcsútról

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 10:04

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik