Kisvárda: NB I-es és szlovák élvonalbeli csapattal is játszanak

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.07.10. 17:01
null
A Kisvárda és az Újpest a nyáron is összecsap (Fotó: Dömötör Csaba)
Nyilvánosságra hozta felkészülési programjának egy részét a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján.

 

A Kisvárda a tervek szerint hétszer lép pályára a bajnoki rajtig hátralévő időben.

A felkészülési meccsek sorát a jövő szombati, kállósemjéni pályaavató mérkőzés nyitja, az utolsó, augusztus 8-i ellenfél pedig még nem ismert, a bajnoki sorsolás függvénye, hogy melyik, várhatóan NB I-es csapat ellen lép pályára a kisvárdai együttes.

Supka Attila csapata játszik majd magyar és szlovák első osztályú gárdákkal is – köztük a Szlovák Kupában a döntőig jutó rózsahegyiek, vagyis az MFK Ruzomberok ellen is, amely augusztus 1-jén lép pályára Kisvárdán.

Az NB I új idénye augusztus 15-én kezdődik.

A KISVÁRDA EDDIG ISMERT FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 18., 17.00: Kállósemjén (megyei II. osztály)–Kisvárda
Július 22., 18.00:
Kisvárda–Kazincbarcika (NB II)
Július 25.: DVSC (NB II)–Kisvárda – a pontos kezdési időpontot később jelölik ki
Július 29.: Kisvárda–Zlaté Moravce (szlovák I. osztály) – Budapesten, a pontos kezdési időpontot később jelölik ki
Augusztus 1.: Kisvárda–MFK Ruzomberok (szlovák I. osztály) – Kisvárdán, a pontos kezdési időpontot később jelölik ki
Augusztus 5.: Újpest–Kisvárda – a helyszínt és a pontos kezdési időpontot később jelölik ki
Augusztus 8.: később megnevezett, a tervek szerint NB I-es ellenféllel

Legfrissebb hírek

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

Szicíliában újabb három meccs vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra

Vízilabda
2025.06.19. 10:27

Kisvárda: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 14:21

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 10:12

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
2025.06.16. 19:21

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 17:29

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19
Ezek is érdekelhetik