FTC: szerb tehetség a klub kiszemeltjei között – sajtóhír

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.16. 15:05
null
Veljko Birmancsevics 2016-ban a szerb utánpótlás-válogatottban (Fotó: Getty Images)
Szerb sajtóértesülések szerint a Ferencváros érdeklődik az FK Csukaricski labdarúgója, Veljko Birmancsevics iránt.

A MozzartSport cikke szerint az FTC mindenképpen szerződtetne bal oldali támadót, erre két kiszemeltje van – az egyik az albán Myrto Uzuni (róla korábban a Nemzeti Sport Online is beszámolt), a másik a 22 éves szerb utánpótlás-válogatott Veljko Birmancsevics.

A Csukaricski támadója a két szélen, emellett középen is bevethető – a MozzartSport szerint ő a bajnokság egyik legnagyobb tehetsége, akit gyorsaság és kiváló cselezőkészség jellemez. A szélsőről említést tesz az ulloi129.hu szurkolói portál is, hozzátéve, információi szerint a játékos iránt „valóban érdeklődhet” a Ferencváros.

Birmancsevics a 2019–2020-as idényben összesen 33 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken négyszer volt eredményes, emellett kiosztott kilenc gólpasszt is – értékét a transfermarkt.de piaci portál 1.3 millió euróra becsüli –, jelenlegi szerződése 2022 nyaráig érvényes a Csukaricskivel, amely a Crvena zvezda, a Partizan, a Vojvodina, a Topolya és a Radnicski Nis mögött a 6. helyen végzett a szerb bajnokságban.

A sajtóhírrel kapcsolatban megkerestük a Ferencvárost, a klub egyelőre nem reagált.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Bogdán Ádám (Hibernian – Skócia, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bőle Lukács (ZTE FC)
Kiszemeltek: Marjan Sved(ukrán, Celtic – Skócia), Myrto Uzuni (albán, NK Lokomotiva – Horvátország), Veljko Birmancsevics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia)
Távozók: Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Leandro (brazil-magyar, FTC II), Silye Erik (mezőkövesdi kölcsön után Vasas FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gastón Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Csonka András (ZTE FC),Otigba Kenneth (szabadon igazolható),Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz)

Legfrissebb hírek

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
20 órája

Szerb U-válogatott középpályás érkezett Debrecenbe

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:40

Olaszországot is megjáró portugál balhátvédet igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 18:05

Svédországban nem kellett, visszatérhet Argentínába a Fehérvár volt támadója – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.16. 10:14

Izraeli támadó középpályást szerződtetett a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 10:02

Újabb kapust igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 21:46

A Maccabi Tel-Aviv szerződtette az ETO játékosát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 18:03

Kapuskeringő Nyíregyházán, magyar válogatott játékos a Puskásnál és Kazincbarcikán – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 17:00
Ezek is érdekelhetik