FTC: hosszabbított a tavaly szerződtetett kapus – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.07.06. 16:42
null
Szécsi Gergő (középen) marad a Ferencvárosban (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-ben aranyérmet szerző Ferencváros a hivatalos honlapján bejelentette, hogy meghosszabbította Szécsi Gergő megállapodását.

A 31 esztendős kapus 2019 nyarán a Balmazújvárostól csatlakozott a fővárosi zöld-fehérekhez. Szécsi tétmérkőzésen nem kapott lehetőséget Szerhij Rebrov vezetőedzőtől a 2019–2020-as idényben.

A fradi.hu tájékoztatójában az áll, a korábban a DVSC-ben, Kisvárdán és Békéscsabán megforduló játékos az utánpótlásban kapusedzőként is szerepet vállalt a klubnál.

„Nagyon boldog vagyok, hogy újra aláírhattam a Ferencvároshoz – nyilatkozta Szécsi Gergő. – Igazán élveztem az elmúlt évet, szerettem volna itt maradni a Fradiban, örülök, hogy sikerült. Szeretnék minél többet kihozni magamból. Nagyszerű érzés volt két ilyen kapussal, Dibusz Dénessel és Gróf Dáviddal együtt dolgozni, rengeteget tudtam tőlük tanulni. Mondhatom, hogy mindhárman fejlődtünk, szerintem remek kis közösség alakult ki közöttünk, örülök, hogy a továbbiakban is együtt dolgozhatunk!”

Jelenleg négy kapus van az FTC NB I-es keretében, hiszen a népligetiek nemrég szerződtették Bogdán Ádámot.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
Tegnap, 17:10

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21
Ezek is érdekelhetik