Felkészülés: tíz várdai gól a kállósemjéni pályaavatón

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.07.18. 19:53
A Kisvárda már az ötödik percben előnybe került és végül 10–0-ig meg sem állt a megyei másodosztályban szereplő Kállósemjén elleni pályaavató mérkőzésen. A találkozóra a klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint mintegy 400 néző volt kíváncsi.

A Kisvárdában bemutatkozott a Vasastól próbajátékra érkező Lakatos Csaba, akinek sorsáról később döntenek. A kisvardafc.hu az összefoglalójában kiemeli, hogy a gólzuhatag közepette a csapathoz egy év után visszatérő Horváth Zoltán is a kapuba talált, illetve hogy a tíz gól mellett két kapufát is lőttek a vendégek. Lakatos Csaba, akinek sorsáról később döntenek. A kisvardafc.hu az összefoglalójában kiemeli, hogy a gólzuhatag közepette a csapathoz egy év után visszatérő Horváth Zoltán is a kapuba talált, illetve hogy a tíz gól mellett két kapufát is lőttek a vendégek.

A hazai együttesben pályára lépett a világ egyik legjobb női labdarúgójának számító Marozsán Dzsenifer unokatestvére, Marozsán Zsolt – az ő öngóljával lett közte tíz.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Kállósemjén (megyei II.)–Kisvárda 0–10
KISVÁRDA: Dombó (Odincov, 46.) – Melnik (Bodnár L., 46.), Ene (Karaszjuk, 46.), Rubus, Baranyai (Lakatos Cs., 46.) – Lucas (Erős G., 46.) Szimovics – Hej (Himics, 46.), Cukalasz (Horváth Z., 46.), Kovácsréti – Viana (Jelena, 46.).
Gólszerzők
: Szimovics 5., 13., Viana 26., 33., Kovácsréti 41., 44., Horváth Z. 48., 52., Erős G. 78., Marozsán Zs. – öngól, 85.

Legfrissebb hírek

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik