Felkészülés: kétgólos hátrányból ikszelt a Vidi Pozsonyban

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.28. 19:28
null
A fehérváriak kétgólos hátrányból ikszeltek a Slovannal (Fotó: molfehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC nemzetközi felkészülési mérkőzésen Pozsonyban 2–2-es döntetlent játszott a szlovák bajnok Slovan Bratislavával.



A fehérvári klubhonlap beszámolója szerint rekkenő hőségben, 33-34 fokban kezdték a pozsonyi mérkőzést, amelyen kissé be is aludtak a nyáron szerződtetett Budu Zivzivadzét a kezdőbe nevező fehérváriak, a 26. percre már kétgólos hátrányba kerültek.

Az első félidő ivószünete előtt a 16-os jobb oldala mellől kaptak a hazaiak szabadrúgást, és Strelec tekerésébe De Marco fejjel még épp bele tudott érni a kapu torkában (1–0). A kis játékmegállítás után hamarosan újabb gól esett egy újabb szabadrúgásból, Zan Medved 26 méterről a bal alsóba tekert (2–0).

Félórányi játék után egy kisebb tömegjelenet és fehérvári szépítés következett, „természetesen” egy szabadrúgást követően: Houri tekerése után Stopira fejelt a kapuba (2–1).

A második félidőben az egyenlítés is összejött, Petrjak játszott egy erőszakos labdaszerzés után Funsho Bamgboyéhoz, aki tolt kettőt a labdán, majd a kapu jobb oldalába lőtt (2–2).

Újabb gólt már nem, de néhány kakaskodást még láthattak a nézők, így a feszült végjátékú találkozón ikszeltek a felek.

FELKÉSZÜLÉS
SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–MOL FEHÉRVÁR FC 2–2
(2–1)
Pozsony.
FEHÉRVÁR: Kovácsik – Bolla (Fiola, a szünetben), Muszliu (Vágó, a szünetben), Stopira (Rus, a szünetben), Hangya (Géresi, 73.) – Nikolov (Nyári P., 73.), Pátkai (Bamgboye, a szünetben) – Nego (Hodzic, a szünetben), Houri, Petrjak (Zeke, 73.) – Zivzivadze (Nikolics, a szünetben)
Gólszerző: De Marco (22.), Medved (26.)., ill. Stopira (31.), Bamgboye (63.)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Evandro da Silva(brazil, CSZKA Szófia – Bulgária), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bolla Bendegúz (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, szabadon igazolható), Huszti Szabolcs (visszavonult), Juhász Roland (visszavonult), Georgi Milanov (bolgár, szabadon igazolható), Mocsi Attila (Haladás), Tamás Krisztián (zalaegerszegi kölcsön után Bp. Honvéd), Vinícius (brazil-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Gundel-Takács Bence (ETO FC Győr), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Futács Márkó

A MOL FEHÉRVÁR FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 25–augusztus 4., Bükfürdő
Július 25.: Haladás (NB II)–Mol Fehérvár 0–0
Július 28.: Slovan Bratislava (szlovák)–Mol Fehérvár 2–2 (Stopira, Bamgboye)
Augusztus 1., SV Mattersburg (Nagymarton, osztrák)–Mol Fehérvár
Augusztus 4., NK Nafta Lendava (Lendva, szlovén, II.)–Mol Fehérvár

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

Niké Liga: a pozsonyi rangadón vesztette el veretlenségét a DAC

Minden más foci
2025.09.20. 22:30

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05
Ezek is érdekelhetik