Fehérvár: „Eleknek és Futácsnak a második csapat nem megoldás”

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 11:44
null
Futács Márkó távozhat Fehérvárról (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint arról beszámoltunk, a Mol Fehérvár FC a második csapatához irányított három játékost, a bolgár Georgi Milanovot, valamint Elek Ákost és Futács Márkót. A kialakult helyzettel kapcsolatban utóbbi két futballista menedzsere, Filipovics Vladan nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.

„Elek Ákost és Futács Márkót egyaránt élő szerződés köti Fehérvárra, de az, hogy a második csapatban szerepeljenek, az NB III-ban, nem megoldás számukra, nem ez a cél. Vannak érdeklődések, várjuk az ajánlatokat” – nyilatkozta az NSO-nak a két válogatott labdarúgó kapcsán menedzserük, Filipovics Vladan.

A transfermarkt.de adatai szerint a másfél éve Kazahsztánból szerződtetett, 31 éves, 48-szoros válogatott Elek Ákosnak még két évig, a szintén másfél éve érkezett, 30 éves, háromszoros válogatott Futács Márkónak még egy évig él a szerződése Fehérváron. Elek a nemrég befejeződő idényben 23 meccsen szerepelt az NB I-ben, egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett, Futács 24 bajnokin kilenc gólt szerzett, amivel a tízgólos Armin Hodzic mögött 2. helyen zárt a klub házi góllövőlistáján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Evandro da Silva(brazil, CSZKA Szófia – Bulgária), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bolla Bendegúz (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, szabadon igazolható), Huszti Szabolcs (visszavonult), Juhász Roland (visszavonult), Tamás Krisztián (zalaegerszegi kölcsön után Bp. Honvéd), Vinícius (brazil-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak: Elek Ákos, Futács Márkó, Georgi Milanov (bolgár)

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 perce

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
17 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
18 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
18 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
23 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18
Ezek is érdekelhetik