Fehérvár: brazil szélső érkezik Szófiából – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 15:47
null
Bolgár sajtóhírek szerint Evandróért egymillió eurót fizethet a Mol Fehérvár (Fotó: Getty Images)
Bolgár sajtóhírek szerint a Mol Fehérvár szerződtette a CSZKA Szófia brazil támadóját, Evandrót.

A CSZKA pénteken hivatalosan bejelentette, hogy szerződtette Dimitar Evtimov kapust, s a trud.bg szerint egymillió euróért eladta a bal szélen bevethető Evandrót a magyar bajnoki ezüstérmesnek.

A lap még azt is részletezi, hogy a Fehérvár most 750 ezer eurót fizet, a maradék 250 ezret pedig a következő évben törleszti.

A 23 éves Evandro 2018 nyarán a brazil Coritibától szerződött a bolgár fővárosba, amelynél az első idényében 25, a legutóbbiban pedig 21 bajnokin lépett pályára, s 8 gólt szerzett a 2019–2020-as bolgár bajnokságot a második helyen záró klubnál.

Megkerestük a Mol Fehérvárt, amely átigazolási sajtóhírekre nem kíván reagálni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Budu Zivzivadze (grúz, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bolla Bendegúz (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Evandro (brazil, CSZKA Szófia – Bulgária)
Távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, szabadon igazolható), Huszti Szabolcs (visszavonult), Juhász Roland (visszavonult), Tamás Krisztián (zalaegerszegi kölcsön után Bp. Honvéd), Vinícius (brazil-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Zsóri Dániel (Budafok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Berecz Zsombor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Futács Márkó (Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Kovácsik Ádám: Mintha ezer éve nem futballoztunk volna

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 09:37
Ezek is érdekelhetik