Budafok: horvát és szlovén ellenfél is a felkészülési programban

Vágólapra másolva!
2020.07.19. 13:29
null
Összesen hét felkészülési meccset játszik a Budafok (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I újonca, a Budafok a hivatalos honlapján tette közzé a gárda nyári felkészülési programját.

Az együttes a tervek szerint a szlovéniai edzőtáborban összesen öt, míg azt követően még két összecsapást vív meg.

Július 21-én, kedden 17 órakor az MTK Budapesttel, két nappal később, 23-án szlovén csapattal játszik, de csak később dől el, melyikkel, július 25-én a szlovén másodosztályú NK Radomijéval vív meg a Budafok, július 27-én pedig a szlovén másodosztály bajnoka, az FC Koper következik.

Az edzőtáborból való hazatérés után még két mérkőzés vár az NB I újoncára: augusztus 5-én a horvát élvonalbeli NK Osijek (Eszék), augusztus 8-án a Diósgyőr lesz az ellenfél.

A BUDAFOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 17., péntek, 18.00: Budafoki MTE–NK Roltek Dob 5–1
Július 21., kedd, 17.00: Budafoki MTE–MTK Budapest (2x60 perces mérkőzés)
Július 23., csütörtök, 18.00: Budafoki MTE–NK Aluminij/NKDomzale/NK Triglav Kranj (az ellenfél még egyeztetés alatt)
Július 25., szombat, 18.00: Budafoki MTE–NK Radomije
Július 27., hétfő, 17.30: Budafoki MTE–FC Koper
Augusztus 5., szerda: Budafoki MTE–NK Osijek (Eszék)
Augusztus 8., szombat: Diósgyőri VTK–Budafoki MTE

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
6 perce

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
5 órája

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
7 órája

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
21 órája

Videó: Dejan Boldor pazar gólt lőtt szabadrúgásból, majd Megyeri Balázsnak ajánlotta

Labdarúgó NB I
23 órája

Videó: elszabadultak az indulatok a Nyíregyháza–Kisvárda bajnoki hajrájában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:56

Óriási fölényben játszott a Budafok, de csak egy pontot szerzett a bajnoki nyitányon

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:21
Ezek is érdekelhetik