Budafok: A legutóbbi sérülés tényleg durva volt, komolyan megviselt – Mervó

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.07.05. 10:37
Az NB I-ben újonc Budafoki MTE labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte az NB II-be feljutó Pécsi MFC-t Halásztelken. A találkozó után Mervó Bencével beszélgetett az NSO Tv stábja, aki hosszú idő után tölthetett ismét 45 percet a pályán hivatalos mérkőzésen.

Mervó Bence – akinek eddigi teljes pályafutását végigkísérték a sérülések – jó érzésekkel hagyta el a pályát a mérkőzés után.

„Örülök, hogy negyvenöt percet tudtam játszani, ez is volt a terv, hogy kettéosztják a brigádot. Jó mérkőzés volt, hajtott az ellenfél, jó volt az iram.”

Videónkban mesél arról, hogy fél-e még a sérülésektől, mennyire viselték meg ezek lelkileg, hogyan lendült át a holtpontokon, illetve miért tűnt el a világ elől bő 1 évre.

„Eddig a tévében néztem, más lesz élőben játszani” – óriási gólt lőtt a tehetség

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budafoki MTE–Pécsi MFC (NB II) 2–0 (1–0)
Halásztelek
Budafok. 1. félidő:
Póser – Iharos, Vaszicsku, Romic, Kirják – Filkor, Oláh B. – Skribek, Lőrinczy, Takács R. – Kovács D. 2. félidő: Kovács Z. – Margitics, Talabér, Romic, Medgyes S. – Micsinai, Soltész I. – Szabó M., Lőrinczy, Ihrig-Farkas – Mervó
Gólszerző: Kovács D. (27.), Szabó M. (56.)

Legfrissebb hírek

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Budafokon is folytatódott a Karcag veretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 17:54
Ezek is érdekelhetik