FTC: Leandro nem vonul vissza, az NB III-as csapat tagja lesz

Vágólapra másolva!
2020.06.27. 22:47
null
Leandrót Orosz Pál köszöntötte a Mezőkövesd elleni meccs előtt (Fotó: Tumbász Hédi)
A Ferencváros sportmenedzsere, Hajnal Tamás az M4 Sportnak elmondta, a csapat rangidős játékosa, Leandro a korábbi hírekkel ellentétben nem vonul vissza, az FTC újra megalakuló, NB III-as csapatában folytatja.

 

A Ferencváros 38 éves, brazil születésű, 16-szoros magyar válogatott játékosát, Leandrót az FTC vezérigazgatója, Orosz Pál az FTC utolsó bajnokija előtt emlékplakettel búcsúztatta. a védőként és középpályásként is bevethető futballista ugyanis már korábban bejelentette, hogy az idény végén befejezi a prof futballt. A Mezőkövesd ellen 1–0-ra megnyert meccsen az 57. percben csereként lépett pályára. Leandro az utolsó olyan játékos a magyar élvonalban, aki már a 2000-es évek előtt, 1999-ben szerepelt az NB I-ben.

A találkozó után azonban kiderült, a pályafutását nem fejezi be. Az M4 Sportnak Hajnal Tamás, az FTC sportmenedzsere beszélt arról, hogy Leandro a Ferencváros újra megalakuló NB III-as csapatában folytathatja a pályafutását, ezt Leandro is megerősítette, aki a jövőben a dél-amerikai piacon az átigazolások terén is segíti majd a klubot.

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ

Ferencváros–Mezőkövesd 1–0
Budapest, Groupama Aréna, 11 875 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző: Nguen (39.)

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 23 7 3 58–24 +34 76
2. Mol Fehérvár FC 33 18 9 6 56–29 +27 63
3. Puskás Akadémia FC 33 14 12 7 52–41 +11 54
4. Mezőkövesd Zsóry FC 33 14 8 11 42–31 +11 50
5. Budapest Honvéd 33 12 8 13 36–44 –8 44
6. Újpest FC 33 12 7 14 45–45 0 43
7. Zalaegerszegi TE FC 33 11 10 12 51–44 +7 43
8. Kisvárda 33 12 6 15 42–43 –1 42
9. Diósgyőri VTK 33 12 5 16 40–52 –12 41
10. Paksi FC 33 11 8 14 46–53 –7 41
11. Debreceni VSC 33 11 6 16 48–57 –9 39
12. Kaposvári Rákóczi FC 33 4 2 27 27–80 –53 14

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
16 órája

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
2025.08.22. 13:32

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30
Ezek is érdekelhetik