DVSC: súlyos sérülés, idén már aligha játszhat az alapember

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.07. 16:48
null
Haris Attila (középen) fájdalmas arccal hagyta el a pályát a Kaposvár ellen (Fotó: dvsc.hu)
Súlyos vállsérülése miatt 2020-ban már aligha léphet pályára Haris Attila, a labdarúgó NB I-ben a kiesés elkerüléséért küzdő DVSC középpályása – adta hírül a debreceni klub hivatalos honlapja.

 

A 23 éves futballistának pénteken, a Kaposvár elleni mérkőzés (1–1) elején kiugrott a válla, s mivel nem ez az első ilyen jellegű sérülése, biztossá vált, hogy meg kell műteni.

Nem igazán emlékszem a szituációra, de a visszajátszás alapján azt látom, ahogy harcoltunk a labdáért a kaposvári játékossal, rátettem a kezem a mellkasára, és egy rossz mozdulat következtében kiugrott a vállam – mondta szomorúan Haris Attila a dvsc.hu-n. – A legutóbbi sérülésem után mondták az orvosok, ha még egyszer kimegy, mindenképp műteni kell. Nagyon mélyen érintett, ez a legkomolyabb sérülésem, amelyet eddigi pályafutásom során elszenvedtem. A szombati napom azzal telt, hogy próbáltam feldolgozni a történteket, most pedig intézem a műtétet. Nehéz időszak és nagyon hosszú rehabilitáció vár rám, de erős leszek, és bízom benne, a téli felkészülést már a csapattal tudom elkezdeni.”

Haris a jelenlegi idényben 23 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a Debrecenben, mindannyiszor a kezdőcsapat tagjaként, és egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
39 perce

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

Hazája élvonalába szerződött a Debrecentől távozó kapus

Minden más foci
2025.09.22. 06:43

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00
Ezek is érdekelhetik