Videó: amikor a Siófok légiósa „beírta magát” a magyar szótárakba

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.05.04. 08:34
null
Góóól! Ja, nem (Fotó: youtube.com)
A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Most hét évet megyünk vissza az időben, a Ferencváros Siófok elleni mérkőzésének a három gólt szerző Böde Dániel volt a pozitív hőse, egy légiós pedig a negatív főszereplője.

A bosnyák Jusuf Dajic a ziccerelhibázás országos bajnoka, az „eldajicolta a helyzetet” terminus technicus keresztapja – írtuk az 1984-ben született bosnyák támadóról már 2012-ben, amikor a Vasas színeiben ordító helyzetek garmadáját puskázta el volt csapata, az érte 2006-ban 200 ezer eurót fizető, majd két évre rá Dél-Koreába 350 ezer euróért eladó Videoton ellen.

Dajic 2013-ban már a Siófokot „erősítette”, és a Puskás Ferenc Stadionban igazán emlékezeteset produkált: előbb a saját kapujába tessékelte Böde Dániel kanalazását, majd a gólvonal előtt néhány centiméterre utánozhatatlan eleganciával elugrott a labda mellett.

A mérkőzés későbba fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozásoknál is előkerült. Később négy síófoki játékost is elítéltek.

Dajic helyzete 1:44-nél


A givemefootball.com-nál ez a kihagyott ziccer lett minden idők legnagyobb elpuskázott gólhelyzete.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
13 órája

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Pécsi Ármin: Legyen minél kevesebb helyzete a Fradinak!

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:16

Kikapott az elődöntőben, a bronzért játszhat az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.02. 20:27
Ezek is érdekelhetik