A 2002–2003-as idényben 12 csapatból állt az élvonal, ők mindenkivel játszottak odahaza és idegenben is, majd kialakult az Alsóház és a Felsőház, amelyben szintén mindenki játszott mindenkivel.

A bajnok az MTK lett, nem akármilyen körülmények között: az utolsó fordulóban a Ferencváros kiengedte a kezéből az aranyérmet a Debrecen elleni hazai 0–0-val, erre dühös zöld-fehér drukkerek özönlöttek a gyepre, és ütni kezdtek mindenkit, akit csak elértek, játékost, vezetőt, bárkit. Dombi Tibor később elárulta, az ellenfél játékosai már a mérkőzés közben súlyosan megfenyegették őket, de a végén egyformán részesültek a bántalmakból.

Komoly büntetést senki sem kapott, még a Ferencvárostól levont pontokat is visszakapta a zöld-fehér klub – amelyben végképp csalódott az elképesztően alpárian pocskondiázott (ennyit az emberiség fejlődéséről…), az MTK-val közös tulajdonos, Várszegi Gábor. Ezzel véget ért az üzletember kirakatklub-nevelőegyesület koncepciója. Ha már itt tartunk: akkor télen hallani lehetett arról, hogy egyesül az MTK és a másodosztály küzdelmeitől az idény közben visszalépő Vasas, de ez nem valósult meg (az angyalföldieket később megmentette a Kecskemét a futballcsapatot működtető gazdasági társaság Angyalföldre költöztetésével, a második vonalból nemcsak az előzőleg a REAC indulási joga körül kapirgáló Vasas, hanem a Demecser FC is kiszállt menet közben).

Várszegi elsőként megszerzett csapata lett tehát a bajnok, a magyar fiatalok mellett a Micso Szmiljanics, Goran Jezdimirovics tengellyel (Jugoszlávia átalakult 2003-ban Szerbia és Montenegróvá, amely 2006-ban válik szét Szerbiává és Montenegróvá). Aki nem olvasta volna a sorozat első részét: az erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat a különböző adatbankok román, jugoszláv vagy ukrán játékosként tüntetik fel, de éppen 2020-ban legalább ezeken a hasábokon tegyük tisztába e dolgokat: ők bizony magyarok, magyar labdarúgók. De: azok a magyar gyökerekkel rendelkező játékosok, akik nem a magyar válogatottat erősítették, légiósként szerepelnek sorozatunkban, hiszen ők önként döntöttek egy másik nemzeti csapat mellett. Ugyanilyen egyszerű a nem magyar születésű, semmilyen magyar rokoni szállal nem rendelkező labdarúgók esete, ők addig számítanak légiósnak, amíg meg nem kapták a magyar állampolgárságot, ilyen volt például az előző cikkben emlegetett Vasile Miriutából lett Miriuta László vagy Leandro, aki 2003-ban tette le a magyar állampolgársági esküt, és lett előbb U21-es, majd felnőtt válogatott. De úgy is mondhatnánk: nem tekintünk minden akkor jogilag, papíron külföldi játékosnak számító labdarúgót automatikusan légiósnak.

Visszatérve az MTK-ra: a támadósorba az új edző, a visszatérését bajnoki címmel emlékezetessé tevő Egervári Sándor három román játékost is igazolt, és érkezett egy brazil ék is, a tavasszal igen gólerős Welton Carlos Silva. A legjobb vendégmunkás a román szélső, Daniel Rednic volt a kék-fehéreknél.

Jobban ment ezzel együtt is a hajdúságiaknak, mint legutóbb, a kurtán-furcsán kirúgott Dajka László helyére kerülő Szentes Lázár jó szemmel igazolt légiósokat: Flávio Pim, Ronald Habi, Sandro Tomic, Marius Sumidica és a télen Kínába távozó Kerekes Zsombor helyére érkező Sabin Ilie is jó fogás volt. Sumudica 16 góllal zárta a bajnokságot, Adrian Ilie testvére, Sabin tavasszal tíz mérkőzésen hatszor volt eredményes (talán mert egyszer sem lépett ittasan pályára, mint később a Bundesligában), Habi a középpályán, a Szombathelyről – ekkor már Lombard FC Haladás – átigazolt Selymes Tibor a védelemben remekelt (őt a hivatásos labdarúgók szervezete az év legjobb légiósának választotta, befért egyetlen légiósként ősszel és az idény végén is a Nemzeti Sport álomcsapatába), Tomic kapus egyenesen a legjobb légiós lett a Nemzeti Sport osztályzatai alapján! Sabin Ilie hamar közismert lett: nem annyira góljai miatt, hanem azért, mert több ellenfél is megóvta a szereplését, végül a FIFA mondta ki, hogy jogosan igazolt a Lokihoz ingyen Romániából.

Elengedte légiósai egy részét az Újpest a nyáron, majd többségét a télen (a legnagyobb csalódást a kilencszeres cseh válogatott Lubos Kozel okozta, mondhatni, Kozel sem játszott olyan jól, mint korábban), de nélkülük is beért a negyedik helyre a klub. Tamási Zoltánt Dejan Poljakoviccsal együtt jól megbüntették, mert a tilalom ellenére mezt cseréltek a PSG játékosaival. Tamásinak Ronaldinho jutott, de csapattársai is beszálltak az összegbe, mert ők meg az őket elkísérő szurkolóknak adták a mezeiket.

Remekelt a Siófok, soraiban a 203 centiméter magas védővel, Alekszandar Panticcsal, az 5. hely már csak azért is dicséretes, mert őszre elfogyott a klub pénze és négy játékos türelme, ők feljelentették az egyesületet elmaradt bérük miatt, és innentől kezdve folyamatosan kérdéses volt a klub léte. Az MLSZ erre az idényre eltörölte a légiósok számának korlátozását, a Győrben egy idény alatt 13 légiós fordult meg, köztük a télen Magyarországra Görögországból visszatérő, egy ideig Kispesten készülő, de végül az ETO-hoz aláíró Pinte Attila.

Aki nem sokra rá utazhatott vissza a Panionioszhoz, mert a görög klub ellen csődeljárás indult, így a szélső eközben nem léphetett pályára a Győrben, jogi okok miatt. Érdekeset húzott az ETO Szanyó Károllyal is, akit az idény végén 2.7 millió forintra büntettek, és csak a kekeckedő, mindig rosszra gondoló emberek jegyezték meg, hogy éppen 2.7 millió forinttal tartozott a Győr a középpályásnak. Varga Zoltán szakmai igazgató két légióst márciusban kényszerszabadságra zavart, majd még hármat szabadlistára tett.

Hiába cibálta meg a Manchester United bajszát is a bajnok Zalaegerszeg, Koplárovics Béla és társai a bajnokságban nem remekeltek, a címvédési terv középmezőnyben realizálódott. A légiósok közül távozott a mindig megbízható Liviu Bonchis, Radu Sabo ezúttal nem jeleskedett fontos gólokkal. A karmester Darko Ljubojevics jó közepes átlagot hozott, a kapus Szasa Ilicsa nyáron a Zetéhez igazolt, majd télen visszatért Angliába, a Portsmouthhoz.

Ahonnan gyakorlatilag érkezett, ugyanis ott játszott kölcsönben. A BL-selejtezőn Manchesterben piros lapot kapó kapus decemberben engedély nélkül távozott a hazánkból, gyógykezelésre hivatkozva (előtte hónapokat töltött Hévízen), a horvát Igor Budisát Mikulásra szerződésbontással lepték meg, áprilisban pedig kirúgták Bozsik Pétert, majd a szurkolói tüntetések hatására (is) meggondolta magát a vezetőség (az senkit ne zavarjon meg, hogy Kovács Jenő és Simon Antal nevét is olvassa ZTE-edzőként abból az idényből, a megoldás természetesen nem az edzőváltás, hanem az A-licenc).

Menet közben felmerült, hogy a klubcímert levédette az egyik játékos, ezt később cáfolták, a vezetőség 13 millió forint levonással büntette a csapatot, amiért nem került be a Felsőházba. (Az egerszegiek alsóházi szereplésének nyertese a csapat támadója, Kenesei Krisztián lett, akinek a 10 fordulós rájátszásban a gyengébb, alsóházi együttesek ellen könnyebb dolga volt gólt szerezni – a rájátszásban 13-szor volt eredményes –, mint mondjuk Illés Bélának az erősebb, felsőházi csapatok ellen – ő a bajnokság ugyanezen szakaszában csak hat gólt szerzett –, így Kenesei lett a gólkirály – a szerk.).

Sok légióssal a soraiban jól szerepelt a Videoton az előző idényben, most tízzel sem ment sokra, Ivan Riszticset július közepén megvették, egy hónap múlva a tartalékok közé irányították teljesítménye miatt, Frantisek Kunzót 258 percnyi játékért igazolták át Újpestről, s a Honvéd ellen azért nem játszott, mert későn vették észre, hogy lejárt a játék- és tartózkodási engedélye is. Október 24-én kiderült: a magyar játékosoknak átlagban félmillió forinttal tartozik a klub, a légiósoknak pedig egyáltalán semmit sem utaltak, közülük négyen feljelentették a klubot, de pontlevonás nem lett a vége: a Vidi Alekszandar Sztanojeviccsel megegyezett, kijelentették, hogy Monye Onyeabornak egyáltalán nem tartoznak, Risztics és Predrag Gajics bérét ügyvédi letétbe helyezték (bár a két vendégmunkás nem fogadta el az összeget, mondván, az kevés). A stadiont közben hol betiltották, hol visszavonták a tiltást, majd a felújítást is újratervezték, lejárt néhány ideiglenes játékengedély, vezetők és edzők jöttek-mentek, szóval érdekes, de annál sikertelenebb idényt tudhattak maguk mögött a fehérváriak.

A Sopronban ismét remekelt Jegija Javrujan, és fontos szerepe volt a bennmaradás kiharcolásában az MTK-tól kölcsönkapott Mladen Lambulics, Bojan Lazics kettősnek; a Békéscsaba legjobb légiósa a román csatár, Valentin Miculescu volt (csatártársa, a brazil Ademar Braga megsérült, majd a családja nem volt hajlandó Magyarországon gyógykezeltetni őt, hazavitték, így a klubja szerződést bontott vele). Sopronban a fél csapat éjszakai kihágása, Csabán a Pásztor József elleni sztrájk borzolta a kedélyeket.

Kispesten pedig a Honvéd kiesése, ezen nem segített sem a négy román légiós, sem a sok edzőváltás, sem a tulajdoni viszonyok megváltozása, de még a május idusán kirobbant bundabotrány sem. A kispestiek ellenben tavasszal nyilvánosságra hozták, hogy a csapat húzóemberei havi félmillió és 750 ezer forint közötti összeget keresnek, a bennmaradási prémiumuk 1-2.5 millió, pontpénzük ötvenezer forint. Ez utóbbi tételt végül megspórolták Kovács Attiláék…

Marius Sasu ismét bosszantotta mesterét: akkora helyzetet hagyott ki a Videoton ellen, hogy Fitos József kínjában a fejét verte egy reklámtáblába. Később kiderült, hogy Sasu havi negyvenezer forintot keres papíron, Fitos másfél éven át havi harmincezer forint benzinpénzt kapott, és semmi mást, ezért perre ment. Egyébként a szezon előtt komoly szinten felmerült, hogy a Honvéd helyet cserél a másodosztályú Péccsel, a Magyar Labdarúgó-liga az áldását adta erre, de végül lefújták az üzletet a pécsiek.

A 2000-es bajnok Dunaferr ingyen engedte el Sowunmit a tartozások fejében, de ő csak az első fecske volt, az első feljelentés a klub ellen már szeptember 9-én megérkezett, októberben történt az első játékossztrájk, a télen megindult az exodus, mert a Dunaferr Rt. bejelentette, hogy a korábbi támogatás töredékét tudja csak folyósítani. Ekkor a klubnak 200 millió forint volt az adóssága. Az első, aki a pénzéért sikerrel pereskedett, az maga a megyei rendőrség volt, amelynek a biztosítások árával tartozott az egyesület. A Dunaferrben tavasszal főleg az ifisták játszottak, néhány szép győzelmet így is elértek, ám simán kiesett a csapat, két légióssal a keretben – és az új (nem teljesen kész) stadionnal a hátuk mögött… Összesen 38 labdarúgó lépett pályára a Dunaferr mezében abban az idényben.

De kik voltak a légiósok közül azok, akik emelték a magyar labdarúgás színvonalát?

Mivel hajlamos arra az ember, hogy az idő múlásával egyre kevesebb konkrétumra emlékezzen, és inkább érzelmi alapon ítélkezzen, ezért segítségül hívjuk a Nemzeti Sport osztályozókönyvét, ennek alapján állítottuk össze az évad legjobb légióstizenegyét is.

Sandro Tomic (horvát, DVSC) 5.9, Daniel Rednic (román, MTK) 5.7, Selymes Tibor (román, DVSC) 5.7, Adem Kapic (szlovén, FTC) 5.6, Ronald Habi (horvát, DVSC), 5.6, Micso Szmiljanics (Szerbia és Montenegró-i, MTK) 5.5, Marius Sumudica (román, DVSC) 5.5, Alekszandar Pantics (Szerbia és Montenegró-i, Siófok) 5.4, Darko Ljubojevics (Szerbia és Montenegró-i, ZTE) 5.4, Goran Jezdimirovics (Szerbia és Montenegró-i, MTK) 5.4

AZ ÉV ÁLOMCSAPATA AZ OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN
Szűcs Lajos (Ferencváros) 6 – Molnár Zoltán (MTK) 6.8, Urbán Flórián (ZTE) 5.8, Kuttor Attila (Siófok) 5.8, Selymes Tibor (DVSC) 5.7 – Zavadszky Gábor (MTK) 5.9, Vincze Gábor (DVSC) 5.7, Lipcsei Péter (Ferencváros) 6.1, Böőr Zoltán (DVSC) 5.8 – Kenesei Krisztián (ZTE) 6, Kovács Zoltán (Újpest) 5.9

AZ IDEGENLÉGIÓSOK ÁLOMCSAPATA
Sandro Tomic (horvát, DVSC) 5.9 – Alekszandar Pantics (Szerbia és Montenegró-i, Siófok) 5.4, Micso Szmiljanics (Szerbia és Montenegró-i, MTK) 5.5, Selymes Tibor (román, DVSC) 5.7 – Darko Ljubojevic (bosnyák, ZTE) 5.4, Ronald Habi (horvát, DVSC) 5.6, Goran Jezdimirovics (Szerbia és Montenegró-i, MTK) 5.4, Adem Kapic (szlovén, FTC) 5.6, Daniel Rednic (román, MTK) 5.7 – Marius Sumudica (román, DVSC) 5.5, Onyeabor Monye (nigériai, Videoton) 5.3

CSAPATOK ÉS LÉGIÓSOK (a csapatok ilyen sorrendben végeztek a tabellán)
MTK: Micso Szmiljanics, Goran Jezdimirovics, Bojan Lazics, Mladen Lambulics (mind Szerbia és Montenegró-i, utóbbi kettő csak ősszel), Valeriu Andronic (moldovai), Daniel Rednic, Catalin Lita, Alin Dragan (románok), Welton Carlos Silva (brazil)
Ferencváros: Leandro de Almeida (brazil, ő 2003 augusztusában kapott magyar állampolgárságot), Dragan Vukmir, Alekszandar Jovics (mindkettő Szerbia és Montenegró-i), Marek Penksa (szlovák), Marius Cheregi, Bogdan Andone (románok), Adem Kapic (szlovén), ifj. Szerhij Kuznyecov (ukrán)
Debrecen: Vladimir Nenadics (Szerbia és Montenegró-i), Kahaber Cshetiani (grúz), Flávio da Silva Pim (brazil), Ronald Habi, Sandro Tomic (horvátok), Selymes Tibor, Marius Sumudica, Sabin Ilie (románok)
Újpest: Lubos Kozel, Radek Sloncík, Daniel Tchur (csehek), Dejan Poljakovic (horvát), Peter Lérant, Frantisek Kunzo (szlovákok, utóbbi csak az őszi idényben)
Siófok: Almir Filipovic (bosnyák), Alekszandar Pantics (Szerbia és Montenegró-i), Daniel Usvat (román)
Győr: Branko Hucika, Hrvoje Jancetic, Jurica Karabatic, Marko Kartelo, Sasa Milaimovic, Darko Peric (horvátok), Goran Jovanovics (Szerbia és Montenegró-i), André de Carvalho (brazil), Róbert Semeník, Pinte Attila (szlovákok), Alekszandar Bajevszki (macedón), Nebojsa Vukosavljevic (ausztrál), Igor Nicsenko (ukrán)
Zalaegerszeg: Igor Budisa (horvát), Andrej Dobrjanszkij (kazah), Szasa Ilics, Darko Ljubojevics (mindkettő Szerbia és Montenegró-i), Radu Sabo (román), Radoslav Král (szlovák)
Videoton: Ivan Risztics, Dejan Vilotics, Alekszandar Sztanojevics, Predrag Gajics (mind Szerbia és Montenegró-i), Daniel Lins Cortes, Sorato (brazilok), Frantisek Kunzo (szlovák), Ljubomir Palejkov (bolgár), Gabriel Vochin (román), Monye Onyabor (nigériai)
Sopron: Karol Prazenica, Lubomir Orabinec, Jozef Majoros (szlovákok), Mladen Lambulics, Bojan Lazics (mindkettő Szerbia és Montenegró-i, mindkettő csak a tavaszi idényben), Jegija Javrujan (orosz)
Békéscsaba: Ademar Braga (brazil), Dusko Grujics, Zseljko Gavrilovics (mindkettő Szerbia és Montenegró-i), Valentin Miculescu (román)
Honvéd: Florin Batrinu, Cristian Dulca, Dorel Balint, Marius Sasu (románok)
Dunaferr: Alex de Paula (brazil), Rade Medics, Jovan Drobnjak (mindkettő Szerbia és Montenegró-i)

IDEGENLÉGIÓS EDZŐK
–