MLSZ: eldőlt, lehet-e ötöt cserélni az NB I-ben is

Vágólapra másolva!
2020.05.19. 17:14
null
Az újpesti Calcan le, Csongvai be! – a folytatásban akár öt játékost is lecserélhetnek az NB I-es csapatok (Fotó: Meder István, archív)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) alkalmazza a sportág szabályalkotó testületének (IFAB) cserékre vonatkozó átmeneti szabályát, így a bajnoki találkozókon ötször változtathat csapatának összetételén az edző, a Magyar Kupában pedig hosszabbítás esetén akár hatszor.

 

„A szabályváltásra a játékosok egészségének védelme érdekében volt szükség, mert a koronavírus-járvány miatt sok bajnokságot a szokásosnál jóval sűrűbb program mellett fejeznek be, emellett a nyári időjárás is megviselheti a futballistákat” – mondta az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

A tájékoztatásából kiderült, a szabályváltozás csak az idén befejeződő sorozatokban alkalmazható, emellett úgy alkották meg, hogy ne növelje a játékmegszakítások számát, ugyanis a megnövelt cserelehetőségeket ugyanúgy három játékmegszakításba, illetve a félidők közti szünetbe kell belesűríteni.

„Ha egy játékmegszakítás során mindkét csapat cserél, az mindkettőnek beleszámít a felhasználható játékmegszakítások számába”
magyarázta el a szabályt Sipos, aki hozzátette, ha a Magyar Kupában hosszabbításra kerül sor, egy negyedik játékmegszakítást és egy hatodik cserelehetőséget is felhasználhatnak a csapatok.

Az új szabályok használata nem kötelező, de a legtöbb szövetség, így az MLSZ is bevezette azokat. Az IFAB a későbbiekben dönt arról, hogy a szabályváltoztatásokat a 2021-ben futó sorozatokra is alkalmazhatóvá teszi-e.

Legfrissebb hírek

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
31 perce

Pécsi Ármin kenterbe veri az NB I kapusait – íme, a mögöttünk hagyott idény egyéni legjei

Labdarúgó NB I
1 órája

Válogatott: mind a harmincezer bérlet gazdára talált

Magyar válogatott
19 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
23 órája

Osváth Attila: Mindig van feljebb, kellenek a célok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:10

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 23:03

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

Két játékos visszatér a ZTE-hez, élt a klub az opciós jogával

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik