Magyar Kupa: megvan, ki helyettesíti Kuttor Attilát a visszavágón

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.26. 08:30
null
Tóth Mihály (balra) helyettesíti Kuttor Attilát (Fotó: Dömötör Csaba)
Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője eltiltás miatt nem ülhet le csapata kispadjára a Mol Fehérvár FC elleni Magyar Kupa-visszavágón, ezért segítője, Tóth Mihály helyettesíti kedd este.

 

Mint ismert, a kövesdiek trénere a szombati első mérkőzésen (1–1) piros lapot kapott. Kuttor szerint egy félreérthető mondat miatt állította ki őt Farkas Ádám játékvezető. A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága két kupameccsről eltiltotta az 50. életévét hamarosan, május 29-én betöltő szakembert.

A Mezőkövesd a hivatalos honlapján jelezte, a székesfehérvári visszavágón Tóth Mihály irányítja az együttest. A játékosként NB I-es bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes edző 2017 októbere óta dolgozik Kuttor Attila stábjában Mezőkövesden.

„Az első mérkőzéshez hasonlóan küzdelmes találkozóra lehet majd számítani Fehérváron – idézi a mezokovesdzsory.hu Tóth Mihályt.Kuttor Attila vezetésével a stáb felkészítette a csapatot, nagyon jó pályán fogunk játszani, bízom benne, hogy az a játék, ami eddig jellemezte a csapatot, a holnapi mérkőzésen is megmutatkozik. Ötven-ötven százalék esélye van mindkét csapatnak a döntőbe jutásra, azt hiszem, nem lényeges tényező az, hogy otthon vagy idegenben lépünk pályára. Megpróbáljuk Fehérváron is a saját játékunkat játszani, helyzeteket szeretnénk kialakítani és gólt, esetleg gólokat rúgni. Nem egyszerű a helyzetünk, hiszen a vezetőedzőnk nem lehet ott a kispadon, erre fel kell készülnünk. Olyan váratlan dolgokkal is számolnunk kell, hogyha bele kell nyúlni a találkozóba, akkor arra megfelelően tudjunk reagálni. Azt gondolom, hogy Tóth Lászlóval, Elek Norberttel és a stáb többi tagjával közösen meg fogjuk tudni oldani ezt a nehéz helyzetet. Kuttor Attilával ismerjük egymás minden rezdülését, előzetesen átbeszéljük a mérkőzést és tudunk majd reagálni a történésekre.”

MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
18.00:
Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első meccsen: 1–1
21.00: Budapest Honvéd–MTK Budapest (NB II) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első meccsen: 0–0

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
8 órája

A Mezőkövesd maradt a jó sorozatában, és szépen zárta a szezont

Labdarúgó NB II
9 órája

Nem bírt a Mezőkövesddel, de ismét feljutó helyre lépett a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 22:00

Az értelem hangja – 85 éves Novotny Zoltán

Képes Sport
2025.05.19. 07:55

Paksi címvédés és nézőcsúcs – ilyen volt az MK-döntő képekben

Képes Sport
2025.05.18. 15:20

Kuttor Attila: Nem vagyok megélhetési edző

Magyar foci
2025.05.16. 19:30

Haraszti Zsolt: Mentálisan nagyon erős a csapatunk

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 10:46

A Fradival 93 éve nem történt ilyen; semmit sem ért az FTC fölénye; újabb Böde-rekord

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 15:02
Ezek is érdekelhetik