Kisvárda: Gosztonyi szerződést hosszabbított – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.05.26. 17:24
Szerződést hosszabbított a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda Gosztonyi Andrással – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Gosztonyi 2016-ban érkezett a klubhoz, így a következő már az ötödik idénye lesz a csapatban.

„Nagyjából másfél perc alatt sikerült megegyeznünk Révész Attila sportigazgatóval, úgyhogy örülök neki, hogy továbbra is klub játékosa maradok. Nagyon megszerettem a csapatot, a klubot, a várost és a szurkolókat is, azon leszek, hogy a továbbiakban is a legjobbamat nyújtsam itt. Elárulhatom, amikor négy éve ide szerződtem, az édesanyám kicsit aggódott, hogy milyen messzire kerültem tőlük, de mostanra megfordult az irány, számukra is Kisvárda az első, és azt hiszem, akkor kaptam volna szemrehányást tőlük, ha nem maradok itt. De ez igazából meg sem fordult a fejemben” – fogalmazott a 29 éves játékos a kisvardafc.hu-nak.

Az nem derül ki, hogy a szélső hány évre írta alá új megállapodását. A szabolcsi klub szombaton az Újpestet fogadja.

Gosztonyi a jelenlegi idényben 20 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, négy gólt szerzett és három asszisztot jegyzett.

Legfrissebb hírek

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 09:58

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:38

„Elvártuk volna a játékosunktól, hogy személyesen közölje velünk a döntését” – közleményt adott ki a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.05.23. 18:11

A Békéscsaba kivásárolhatja szerződéséből a kisvárdai csatárt

Labdarúgó NB II
2025.05.21. 08:51

Révész Attila a Kisvárdánál betöltött kettős feladatköréről: mentálisan nagyon el szoktam fáradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 17:57

Révész Attila a Kisvárda jelenlegi játékoskeretéről: nagyon sokan nem fognak maradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 08:11

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55
Ezek is érdekelhetik