Egy-egy remek szlovák légiós jutott az FTC-nek és a Dunaferrnek is

BACSKAI JÁNOS (szöveg), MIKOLA BENCE (infografika)

Vágólapra másolva!

2020.05.17. 10:59

Címkék

Újonnan induló sorozatunkban megvizsgáljuk, hogy a közelmúltbeli első osztályú labdarúgó-bajnokságokban milyen szerepet töltöttek be a sokszor emlegetett légiósok. Felelevenítünk remek játékosokat és olyan külföldi labdarúgókat is, akik csak átszállójegyet váltottak a magyar futballba, és méltán szőttek fátylat illó évek az emlékükre. Ezúttal a 2000–2001-es élvonalbeli idényt idézzük fel.

A 2000–2001-es idény rendkívülinek számított az NB I történelmében, ugyanis labdarúgásunk akkori urai úgy döntöttek, hogy idény közben csökkentik az első osztály létszámát!Az alapszakaszt követően a 16 csapatból négy kiesett, s a maradék 12 együttes folytatta tovább a küzdelmeket. Hogy még izgalmasabb legyen: az őszi körre két csoportba osztották a csapatokat, amelyek csak jutalompontokat vittek magukkal a következő etapra, a Lombard FC Tatabánya és az MTK, a két csoportgyőztes például egyaránt hatot.

MENNYI PAPIROS!
A Lombard Tatabánya csatára, Alen Bajkusa Jugoszláviában született, később bosnyák állampolgár lett, de 1994-ben bemutatkozott a hongkongi válogatottban. Később Malajziában, Svájcban, Franciaországban és Görögországban is megfordult.

A bajnokságban egyre nőtt a légiósok száma. A legjobb kapus az őszi körben a nyíregyházi Dancso Celeszki lett, aki sírva búcsúzott az élvonaltól, majd nemsokára Magyarországtól is. Az előző évad légiósokból összeállított álomcsapatába szintén bekerülő, a nyáron Diósgyőrből Újpestre igazoló (a DFC nemhogy kiesett, meg is szűnt, s a Borsod Volán „segítségével” éledt aztán újra…) Frantisek Kunzo lett a legjobb átlagot összehozó vendégmunkás a mezőnyjátékosok közül, de 5.86-ja is csak a 18. helyre volt elegendő. A legjobb harmincba bekerült még a „régiek” közül Vjacseszlav Jeremejev, a debreceni Ljubisa Alekszics és a szombathelyi Alex José de Paula mellé.

Aki nem olvasta volna a sorozat első részét: az erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat a különböző adatbankok román, jugoszláv vagy ukrán játékosként tüntetik fel, de éppen 2020-ban legalább ezeken a hasábokon tegyük tisztába e dolgokat: ők bizony magyarok, magyar labdarúgók. De: azok a magyar gyökerekkel rendelkező játékosok, akik nem a magyar válogatottat erősítették, légiósként szerepelnek sorozatunkban, hiszen ők önként döntöttek egy másik nemzeti csapat mellett. Ugyanilyen egyszerű a nem magyar születésű, semmilyen magyar rokoni szállal nem rendelkező labdarúgók esete, ők addig számítanak légiósnak, amíg meg nem kapták a magyar állampolgárságot, ilyen volt például az előző cikkben emlegetett Vasile Miriutából lett Miriuta László vagy Leandro, aki 2003-ban tette le a magyar állampolgársági esküt, és lett előbb U21-es, majd felnőtt válogatott. De úgy is mondhatnánk: nem tekintünk minden akkor jogilag, papíron külföldi játékosnak számító labdarúgót automatikusan légiósnak.

RITKA ESET
Az Újpest a télen a La Ligába adta el a bosnyák Emir Granovot, a Rayo Vallecanónak. A légióst októberben Újpesten a tartalékok közé irányították, és szabadlistára tették. Granov Spanyolországban sem evett meg sok sót.

Az előző bajnokság is emlékezetesre sikerült, ugyanis a mezőny negyede vagy tönkrement, vagy folyamatosan a csőd szélén táncolt, most a folytatásra kiesett az anyagilag gyengébb lábon álló csapatok közül a Haladás, a Nyíregyháza, a Pécs és a Nagykanizsa; de sokat elmond erről az idényről, hogy a sportminisztériumi, tehát hivatalos adatok szerint is a mezőny tagjai összesen 360 millió forintos, 30 napnál régebben lejárt tartozást halmoztak fel a bajnokság végére. Az idény végén a Debreceni VSC azért maradhatott végül az élvonalban, mert a másodosztályból feljutó BKV Előre nem vállalta az NB I-es szereplést.

Tavaszra a kapusok közül eltűntek a légiósok, de a mezőnyjátékosok között az „ezüstlabdás” – a legjobban teljesítő labdarúgó, Pető Tamás után – a Dunaferr 1973-as születésű szélsője, Marek Penksa lett. A legjobb harmincba befért még a ferencvárosi Pinte Attila, a debreceni Dragan Radojicsics, az MTK-s Goran Jezdimirovics, Szrdjan Golovics szűrőpáros, illetve az előző idényben is jól teljesítő Liviu Bonchis. A nevekből is látszik talán, a télen valóságos légiósözön szállt az élvonalunkra.

Megötszörözte az előző kiírásban bevetett légiósai számát a Ferencváros, és bajnok is lett, ráadásul a Debrecen legyőzésével, és ezzel nagy párbaj vette kezdetét. Az aranyérem kiharcolásában nagy szerepe volt a veterán román védőnek, Marius Chereginek (őt a másodosztályból hozta magával a Videotonnal bajnoki címet szerző Csank János), kisebb a brazil középpályásnak, Alex Monken Arrudának, sóriási a magyar származású, de a szlovák válogatottat választó Pinte Attilának, aki kilenc kanadai ponttal és sok-sok látványos megmozdulással járult hozzá az aranyéremhez.

Honfitársa, a majd később a ferencvárosiakhoz igazoló Marek Penksa (Dunaferr)is remekelt, és látványos szaltókkal ünnepelte a góljait: 10 szaltóval és 4 gólpasszal zárta az idényt.

Pintére (jobbra) nagyon vigyáztak még a svéd védők is (Fotó: AFP)

Dénes Tamás kiemeli a magyar futball történelmével foglalkozó művében, hogy csaknem hatvan éve nem érkezett az NB I-be olyan légiós, aki aktív tagja lett volna egy másik európai ország válogatottjának: a somorjai Pinte Attila volt a „kakukktojás”, aki 1998 és 2003 között 31 alkalommal húzta magára a szlovák címeres mezt. A Fradi 26.9 millió forintért vette őt (Egressy Gáborért 31.8 milliót fizetett akkoriban a Zalaegerszeg az MTK-nak), Alex Monken Arrudáért 1.5 milliót kért és kapott a Vasco da Gama, majd megérkezett Alex testvére, Alan Monken Arruda is, a brazil harmadosztályból. Szűcs Lajost 21.1 millióért vette meg a klub a Kaiserslauterntől, de még tavasszal is arról lehetett olvasni, hogy a leendő bajnok nagy csúszásokkal rendezi a tartozásait (márciusban ért véget a klub torgyános korszaka), június elsején pedig 50 millió forintot kapott kölcsön a Magyar Hivatásos Labdarúgó Ligától e célra. A Vasas, miután anyagilag helyrejött, 26.5 millió forintot fizetett Tóth Norbertért és Pető Tamásért az Újpestnek, és remek üzletet csapott, egy közepesnél jobb légióst tízmillió forintért lehetett megvenni, ÁFÁ-val együtt, vagy feleennyi aláírási pénzt kapott, ha a Bosman-szabály alapján ingyen érkezett.

INTERJÚ
„Magyarországra Ungvárról kerültem át, két csapattársammal, Pfajfer Istvánnal és Prisztás Istvánnal, hármunkat hívtak próbajátékra Kaposvárra. Posztra szerették volna igazolni, ezért esett ránk a választás, szüksége volt a csapatnak egy hátvédre, egy középpályásra és egy befejező csatárra, ahogyan emlékszem Horváth Lajos vezetőedző szavaira. Hármunk közül egyedül én maradtam hosszabb ideig Magyarországon. Szép három és fél évet töltöttünk a családommal Kaposváron, a sportsikerek mellé ott kaptam a legnagyobb ajándékot az élettől, megszületett az egyetlen gyermekünk, Patríciánk. Amikor az akkori kaposvári edzőm, Bőzsöny János Paksra távozott, megkerestek egy három évre szóló szerződésajánlattal, amelyet elfogadtam; egy év után sajnos a klub nehéz körülmények közé került, és a megszűnés szélén állt. Ekkor jött a Tiszavasvári megkeresése, a csapat akkor az NB II-ben szerepelt, stabil gárda volt, én pedig jó évet zártam, 23 góllal az egyik legeredményesebb támadó lettem a másodosztályban. Ebben az évben került fel a Nyíregyházi Spartacus az NB I-be, Őze Tibor sokszor kilátogatott a hazai meccseinkre, felkeltettem az érdeklődését, és a szezon végére megállapodtunk a Spartacus vezetőivel, hogy ott folytatom a pályafutásomat. Így kerültem Nyíregyházára, ahol Őze Tibor vezetésével egy nagyon jó kis csapat jött össze. Három idényt töltöttünk az NB I-ben, sok szép emlékem fűződik ehhez, eredményes időszakát élte a csapat. Kétszer voltam házi gólkirály, többször is jól ment a játék a Videoton ellen, így Csongrádi Ferenc vezetőedző megkeresett, hogy lenne-e kedvem hozzájuk igazolni. A szezon végén sajnos kiestünk az NB I-ből, a Videoton megkeresését minden szempontból előrelépésnek éreztem, elfogadtam az ajánlatot. Eleinte jól ment Fehérváron is a játék, de sajnos a tavaszt rosszul kezdünk, és a gyenge szereplés Csongrádi állásába került… A helyére Várhidi Péter érkezett, nála nem sikerült bejátszanom magam a kezdőbe, így egy év után visszatértem a Nyíregyházi Spartacushoz, és ebben a csapatban is ért véget a profi pályafutásom. Levezetésként még néhány évet játszottam kisebb szabolcsi csapatokban, majd maradtam a futballban, elvégeztem az MLSZ által szervezett edzői képzéseket, UEFA „A” licenccel rendelkezem, és a Nyíregyházi Spartacus utánpótlásában vezetőedzőként dolgozom. Folyamatosan képzem és fejlesztem magamat futballszakmai téren, emellett a civil életemben felépítettem egy építőipari és ingatlanfejlesztő céget, amelyet tizenhét éve irányítok. A futballnak és a futballban dolgozóknak, a játékostársaknak hálás vagyok a pályafutásom alakulásáért és az elért eredményékért, köszönök nekik mindent. A családommal azóta is Nyíregyházán boldogan élünk” – emlékezett vissza a régi szépre Ruszlan Csernijenko, az ungvári születésű támadó. A nyíregyházi közönségkedvenc elárulta még, hogy akkoriban Magyarországon valamivel jobbak voltak a körülmények a futballban, és az átlagos fizetések is magasabbak, mint egy ukrán középcsapatnál.

Csak a viszonyítás kedvéért: Kenesei Krisztián havi kétmillió forintot keresett akkor Győrben, az ETO csak edzőinek 43 millió forinttal tartozott 2001 februárjában, 2000 októberében az Újpest 100 millió forintos bérhitelt kapott – egy közepes magyar fizetés pedig havi ötven-hatvanezer forint volt akkoriban. Őze Tibort októberben kirúgta a Nyíregyháza, de mivel nem tudta kifizetni a mesternek a szerződése szerint még járó pénzt, a szakember maradt végül a kispadon!

A Vasas beadta a derekát légiósügyben, de macedón játékosa csak egy UEFA-kupa-mérkőzésen szerepelt, 14 perc erejéig. Igaz, Angyalföldön a nyáron nem vásárlással, hanem az indulással bajlódtak, elsőre ugyanis a Hivatásos Labdarúgó-alszövetség nem fogadta el a klub nevezését az élvonalba a nem éppen meggyőző pénzügyi garanciák miatt. Győrben a román Claudiu Salageant talán megtarthatták volna, hiszen később jól futballozott, másik légiósukat, Radovan Markovicsot ősszel engedték el, miután az nem volt hajlandó pályára lépni a tartalékok között. A Honvéd egy jugoszláv és egy román légióssal próbálkozott: a fiatalon elhunyt Vladimir Pasics nem vált be, ellenben Marius Sasuval jól jártak a kispestiek, lévén a csatár szerzett hét gólt.

A Zalaegerszeg Radu Sabo, illetve Egressy Gábor, Róth Ferenc és Waltner Róbert mellé leigazolta a csatársorba a 28 válogatott fellépésén 10 gólt szerző szlovén Primoz Glihát, aki azonban tavasszal már azért panaszkodott, mert nem kapta meg a megígért bért, így felmondottnak tekintette a szerződését. Az ekkor már 33 éves támadó első egerszegi mérkőzésén betalált, de egyben az lett a búcsúgólja is. A ZTE az NB I első és eleddig utolsó kazah légiósát is harcba dobta: a hamar és méltán elfeledett Andrej Dobrjanszkijt.

MELÓK
Nem remekelt a kies hazánkban Nélio da Silva Melo, úgy látszik, a melós családban neki jutott kevesebb a futballtehetségből: egyik testvére a 36-szoros brazil válogatott Gilberto da Silva Melo, aki az Interben és a Tottenhamben is megfordult, a 2006-os és a 2010-es világbajnokságon dettó, nyert Copa Américát a selecaóval; a másik testvére pedig Nildeson „Nenei” da Silva Melo, aki tízszeres salvadori válogatott, a harmadik, Edmilson da Silva Melo játszott a Flamengóban, a negyedik, Nilberto da Silva Melo pedig a Santosban, a Vasco da Gamában és a Fluminensében!

A legmeglepőbbet a Debrecen húzta két német középpályás szerződtetésével, Thorsten Frick sokszoros utánpótlás-válogatott volt, az Eintracht Frankfurt színeiben több mint ötven Bundesliga-mérkőzésen szerepelt, a Napolinál is megfordult; Jörg Schmidt a Hansa Rostock és a Dynamo Dresden után került a Hajdúságba. A két német jól mutatkozott be az NB I-ben (attól eltekintve, hogy Schmidt augusztusban autójával egy kisbusszal karambolozott, majd januárban egy edzésen az orrát törte), de azután sokat voltak sérültek, a következő nyáron távoztak, és már csak kisebb német klubok jutottak nekik osztályrészül.

A jugoszláv Ljubisa Alekszics próbálta pótolni a védelem tengelyében a klubban 1993 és 2000 között futballozó, nagyon népszerű Liviu Goiant, aki sokak szerint helyet harcolt ki magának a légiósok összesített álomcsapatában is. Alekszics is rosszul kezdte karrierjét a cívis városban, de a fegyelmezetlensége miatt rá kirótt komoly pénzbüntetés hatott. Dragan Radojicsics sem maradt ki a jóból, ő tavasszal súlyos ételmérgezést kapott, de maradt még a cívis városban, ahol nagy szükség volt rá.

Gliha fénykorában három gólt vágott a horvátok aranycsapatának

Marek Penska (Dunaferr)
Pinte Attila (Ferencváros)
Dragan Radojicsics (DVSC)
Goran Jezdimirovics (MTK)
Liviu Bonchis (ZTE)
Szrdjan Golovics (MTK)
Micso Szmiljanics (MTK)
Claudiu Salagean (Sopron)
Igor Nicsenko (Dunaferr)
Frantisek Kunzo (Újpest)
Julinho (Videoton)
Dancso Celeszki (Nyíregyháza)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az Újpest „örökös edzője”, Nebojsa Vignjevics akkor még a Tatabánya rutinos karmestere volt (hét bajnokin játszott, s két gólt szerzett az NB I-ben, mind a kettőt Rabóczki Balázsnak rúgta a Dunaferr elleni meccsen); a Haladás a románjait brazilokra cserélte, a kieső Nagykanizsában felbukkant a macedón U21-es válogatott Sztefan Toleszki, aki már hazájában 2002-ben egy bajnoki mérkőzés közben hunyt el, szívinfarktusban.

A címvédő Dunaferr két újabb légióst igazolt, egyet egyenesen a jugoszláv harmadosztályból (Zoran Radulovics később a Vasasban bukkan fel), ott tavasszal úszott el az újabb arany, amikor négy játékost a tartalékokhoz irányítottak, ráadásul Salamon Miklós, Zavadszky Gábor és Orosz Ferenc benne volt az előző idény álomcsapatában (a negyedik „száműzött“ Pomper Tibor volt).

De kik voltak a légiósok közül azok, akik emelték a magyar labdarúgás színvonalát?

Mivel hajlamos arra az ember, hogy az idő múlásával egyre kevesebb konkrétumra emlékezzen, és inkább érzelmi alapon ítélkezzen, ezért segítségül hívjuk a Nemzeti Sport osztályozókönyvét, ennek alapján állítottuk össze az évad legjobb légióstizenegyét is (6-osnál magasabb átlagosztályzattal csupán Celeszki büszkélkedhet… – a szerk.).

A TÍZ LEGJOBB LÉGIÓS: Marek Penska (Dunaferr) 6, Pinte Attila (Ferencváros) 5.8, Dragan Radojicsics (DVSC) 5.8, Goran Jezdimirovics (MTK) 5.7, Liviu Bonchis (ZTE) 5.7, Szrdjan Golovics (MTK) 5.7, Micso Szmiljanics (MTK) 5.6, Claudiu Salagean (Sopron) 5.6, Igor Nicsenko (Dunaferr) 5.5, Frantisek Kunzo (Újpest) 5.5, Julinho (Videoton) 5.5

(Mivel a Nyíregyháza az őszi alapszakasz után kiesett az élvonalból, Celeszki az NS tavaszi rangsorában már nem szerepelt, de összesítve ő lett a legjobb légiós kapus ebben a formabontó 2000–2001-es lebonyolításban.)

AZ ÉV CSAPATA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI SZERINT
Szűcs Lajos (Ferencváros) 6.4 – Hrutka János (Ferencváros) 5.8, Győri János (Győr) 5.8, Dragóner Attila (Ferencváros) 5.8, Balog Csaba (Zalaegerszeg) 5.8 – Simek Péter (Vasas) 5.8, Pető Tamás (Vasas) 6.2, Dvéri Zsolt (Újpest) 5.9, Marek Penksa (Dunaferr) 6 – Kenesei Krisztián (Győr) 5.9, Tököli Attila (Dunaferr) 5.9

A LÉGIÓSOK ÁLOMCSAPATA AZ OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN
Dancso Celeszki (Nyíregyháza) 6.1 – Liviu Bonchis (Zalaegerszeg) 5.7, Micso Szmiljanics (MTK) 5.6, Ljubisa Alekszics (DVSC) 5.2, Claudiu Salagean (Sopron) 5.6 – Pinte Attila (Ferencváros) 5.8, Goran Jezdimirovics (MTK) 5.7, Dragan Radojicsics (DVSC) 5.8, Marek Penksa (Dunaferr) 6 – Igor Nicsenko (Dunaferr) 5.5, Marius Sasu (Kispest) 5.1

CSAPATOK ÉS LÉGIÓSOK
Ferencváros: Marius Cheregi (román), Alan Monken Arruda, Alex Monken Arruda (brazilok), Dragan Crnomarkovics (jugoszláv), Pinte Attila (szlovák)
Dunaferr: Igor Nicsenko, Oleg Mozgovoj (ukránok), Marek Penksa (szlovák), Vojimir Szindjics, Zoran Radulovics, Dejan Milovanovics (jugoszlávok)
Vasas: Florija Makszimovszki (macedón)
Győr: Radovan Markovics (jugoszláv)
Újpest: Frantisek Kunzo (szlovák), Emir Granov (bosnyák), Roman Orescsuk (orosz)
MTK: Micso Szmiljanics, Radovan Bunjac, Goran Jezdimirovics, Zsivorad Djordjevics, Szrdjan Golovics (jugoszlávok)
Honvéd: Vladimir Pasics (jugoszláv), Marius Sasu (román)
Videoton: Dejan Vilotics, Alekszander Arszovics (jugoszlávok), Daniel Usvat, Nicolae Ilea (románok), Julinho, Leo Lelis (brazilok), Ruszlan Csernijenko (ukrán)
FC Sopron: Karol Prazenica, Lubomir Orabinec (szlovákok), Claudiu Salagean (román)
Zalaegerszeg: Liviu Bonchis, Radu Sabo (románok), Primoz Gliha (szlovén), Andrej Dobrjanszkij (kazah)
Debrecen: Ljubisa Alekszics, Dragan Radojicsics (jugoszlávok), Thorsten Flick, Jörg Schmidt (németek)
Lombard FC Tatabánya: Fabrizio Goncalves (brazil), Souleymane Wonkfong Sylla (guineai), Vjacseszlav Jeremejev (ukrán), Alen Bajkusa (hongkongi), Dejan Pekovics, Szrdjan Obradovics, Nebojsa Vignjevics (jugoszlávok), Valerian Zirakadze (grúz)
Haladás: Alex José dePaula, André de Carvalho, Flávio Pim, Nélio da Silva, Reinaldo (brazilok), Ciprian Rosca (román)
Pécs: Dragan Puskás (jugoszláv)
Nyíregyháza: Dancso Celeszki (macedón), Ruszlan Csernijenko (ukrán, az őszi idényben)
Nagykanizsa: Sabahudin Agic (bosnyák), Sztefan Toleszki (macedón), Godian Ugochukwu (nigériai), Daniel Usvat (román, az őszi idényben)

A LÉGIÓSOK SZÁMA ORSZÁGONKÉNT:
Jugoszlávia 19 (5-tel nőtt ez a szám az előző idényhez képest)
Brazília 10 (+6)
Románia 9 (-9)
Szlovákia 5 (+2)
Ukrajna 4 (-2)
Macedónia 3 (+3)
Bosznia-Hercegovina 2 (+1)
Németország 2 (+2)
Oroszország 1 (+1)
Szlovénia 1 (=)
Kazahsztán 1 (+1)
Guinea 1 (=)
Grúzia 1 (+1)
Nigéria 1 (=)
Hongkong 1 (+1)

IDEGENLÉGIÓS EDZŐK
–

Az idény összes gólja: 750
Ebből légiósok: 116
Öngólos: Alex de Paula (Haladás) 1