NB I: a visszatérések mestere, Urbányi István lett a Honvéd sportigazgatója

Vágólapra másolva!
2020.04.02. 15:45
null
(Fotó: Meder István)
A Budapest Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy Urbányi István lett a klub sportigazgatója, aki Baráth Botond amerikai klubjától érkezik Kispestre.

 

A honvedfc.hu közleményében kiemeli, Urbányit szerződése még a Sporting Kansashez köti, de a honvédos munkáját már elkezdte végezni a tengerentúlról, személyesen pedig április folyamán csatlakozik a klubhoz.

„Mindenképpen olyan szakembert szerettünk volna, aki ismeri a magyar közeget, de rendelkezik nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel is. István nemcsak játékosként, edzőként, hanem menedzserként is számos tapasztalatra tett szert, ráadásul kötődik a klubhoz. Szeretnénk az általa megszerzett tudást is kamatoztatni a klub további fejlődése érdekében” – idézi a honvedfc.hu-n megjelent közlemény Kun Gábor ügyvezetőt.

A frissen kinevezett Urbányi Istvánt is megszólaltatja a klub hivatalos honlapja, aki megtisztelőnek és izgalmasnak nevezte a felkérést.

„Csodálatos időszakokat töltöttem Kispesten, és most is azt látom, hogy az új tulajdonosok érkezésével egy olyan profi és modern szemléletű klub formálódik, amelyik méltó lehet az elmúlt több mint 110 évhez. Nagyon várom, hogy újra itt dolgozhassak”fogalmazott Urbányi a közleményben.

Urbányi István az 1987–1988-as idényben került a Budapest Honvédhoz, ám akkor egy idény – és három bajnoki – után a Győri ETO-hoz igazolt, két év múlva, 1990-ben azonban visszatért a Bozsik-stadionba. Ez alkalommal két idényt töltött el a kispestieknél, majd 1992–1995 között a BVSC játékosa volt, aztán ismét a XIX. kerületieknél kötött ki, ahová még egyszer visszatért, miután 1997-ben egy idényt az Egyesült Államokban futballozott a San José Clash színeiben, majd az 1998-as őszi idényt követően visszavonult.

Edzőként az Újpestnél töltött 2006 decembere és 2008 áprilisa között másfél évet, majd a Maldív-szigetek válogatottjának lett a szövetségi kapitánya, aztán 2010 áprilisától fél évig irányította a Kecskemétet, mielőtt visszatért volna az ázsiai szigetországba kapitánykodni. Egy kansasi kitérő – a Sporting akadémiájánál vállalt bő kétéves munka – után tért vissza a honi élvonalba: a Gyirmót vezetőedzőjeként dolgozott a klub kiesésével zárult 2016–2017-esévadban. 2018 decemberében ismét visszatért a sportág vérkeringésébe, ezúttal a Kansas akadémiáján vállalt munkát.

Legfrissebb hírek

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
13 órája

A sportigazgató szerint a Budapest Honvéd nem eladó

Labdarúgó NB II
2025.04.16. 22:35

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Ötödosztály után NB II – Varga Barnabás után Kántor Kevin is felhívná magára a figyelmet

Paunoch Péter blogja
2025.03.31. 18:29

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43
Ezek is érdekelhetik