Fehérvár: közös megegyezéssel távozik a bosnyák légiós

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.26. 11:47
null
Anel Hadzic távozik Fehérvárról (Fotó: Török Attila)
A Mol Fehérvár FC hivatalos honlapján jelentette be Anel Hadzic távozását. A bosnyák középpályás szerződését közös megegyezéssel bontották fel.

 

„A Mol Fehérvár FC és a játékos közös megegyezése alapján távozik klubunktól Anel Hadzic. A bosnyák válogatott középpályás 2016 augusztusában érkezett klubunkhoz, az elmúlt szezonokban bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett, tagja volt az Európa-liga csoportkörében szereplő együttesünknek is” – fogalmaz a klub közleménye.

Hadzic a jelenlegi idényben tíz bajnokin és három El-selejtezőn kapott lehetőséget, utoljára 2019. november 30-án, a Diósgyőr ellen 3–1-re megnyert idegenbeli találkozón lépett pályára a Vidi szerelésében. Szerződése sajtóinformációk szerint az idény végén lejárt volna.

A 30 esztendős labdarúgó összesen 118 tétmérkőzésen szerepelt a fehérvári együttesben, 15 gólja és hat gólpassza van a csapatban. Az NB I-ben 85 meccsen 11 gól és öt assziszt a mérlege.

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
6 órája

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
13 órája

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
14 órája

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
17 órája

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
20 órája

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Szabó István a Nyíregyháza 5–1-es vereségéről: Megértem a szurkolók csalódottságát

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 17:37
Ezek is érdekelhetik