DVTK: gőzerővel halad a pályák és a sportcsarnok építése

K. F.K. F.
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 07:32
null
Az épülő sportcsarnok (Fotó: Épkar Zrt. Facebook)
Bár a sportolók a koronavírus-járvány miatt jelenleg nem látogathatják csoportosan a DVTK Sportligetet, a folyamatban lévő építkezések nem álltak le: a tervek szerint halad a DVTK Multifunkciós Sportcsarnok és a DVTK Edzőközpont két új élőfüves edzőpályájának a kivitelezése – tudtuk meg a DVTK hivatalos honlapjáról.

A sportcsarnok alapkövét október 8-án helyezték el, jelenleg a szerkezetépítésen végzik az utolsó simításokat a kivitelező Épkar Zrt. szakemberei, míg a két új élőfüves edzőpálya kivitelezése februárban kezdődött, és mindkettőt még az idén birtokba vehetik a klub labdarúgói, sőt a legújabb műfüves edzőpályát is befedik még az idén.

„Ahhoz, hogy szintet tudjunk lépni, azért, hogy a DVTK Labdarúgó Akadémia akkreditált akadémia lehessen, és meg tudjunk felelni, több feltételt is teljesíteni kellett, ez volt az egyik ok – idézi a dvtk.eu Benczés Miklós sportigazgatót, akit a bővítés motivációiról kérdeztek. – A másik, hogy annyira túlterheltek a pályáink, hogy időszerű is volt már, hogy ezek a pályák elkészüljenek. A fedett csarnok pedig azért nagyon fontos, mert eddig Miskolc városának a tornatermeit béreltük, hogy a téli időszakban a kisebb korosztályok is edzeni tudjanak, így megoldott lesz, hogy a labdarúgóink helyben tudjanak edzeni.”

Benczés hozzátette: szükségük lesz több fűtött füves pályára is, mert a szövetség törekvése az, hogy télen tovább kitolják a mérkőzések időpontjait, illetve hogy hamarabb elkezdődhessen a bajnokság, ehhez viszont élő füvön is kell tudni edzeni.

Ez utóbbival kapcsolatban Képes Lóránt beruházási igazgató elmondta:

„Ez a két pálya nem lesz fűthető, de a téli edzéslehetőséget az új műfüves pálya biztosítja majd, amely harmadik lépésben befedésre kerül az idén. Ősszel tehát már egy fedett, fűtött félpálya is várja majd a labdarúgókat. A háttérben most azon dolgozunk, hogy az edzőközpont rendelkezhessen a DVTK Stadionhoz hasonló fűthető pályával is, ezért az MLSZ-hez benyújtottunk egy pályázatot ennek érdekében. Amennyiben sikerrel járunk, abban az esetben az edzőközpont főépülete melletti két edzőpálya felújítására is sor kerülhet majd, így télen fűtött pályán készülhetnek az akadémia növendékei és a felnőttcsapatok.”

DRÓNVIDEÓ AZ ÉPÍTKEZÉSRŐL

Legfrissebb hírek

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57

A DVTK 27 éves sportigazgatója: Az átlagéletkort csökkentenénk, a magyarok arányát növelnénk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 09:44

Női NB I: a Győr egy góllal nyert, az FTC eggyel kikapott

Labdarúgó NB I
2024.11.02. 15:52

Kosárlabda: elhunyt a Diósgyőr első MK-győztes csapatának tagja, Temesváriné Králik Judit

Kosárlabda
2024.10.14. 09:41

Telt ház, remek hangulat Nyíregyházán a keleti rangadón, diósgyőri győzelemmel

Labdarúgó NB I
2024.10.05. 21:22

NB I: Karlo Sentic élete álma a horvát válogatottság

Labdarúgó NB I
2024.08.26. 12:22
Ezek is érdekelhetik