FTC: olasz csapat tehet ajánlatot a gólkirályjelöltért – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 08:26
null
Olekszandr Zubkovot szerződtetné a Sampdoria? (Fotó: Koncz György)
Sajtóinformáció szerint az olasz első osztályú Sampdoria a nyáron szerződtetné Olekszandr Zubkovot, a Sahtar Doneck ukrán labdarúgóját, aki jelenleg kölcsönben a Ferencvárost erősíti.

 

A football24.ua jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, a Sampdoria érdeklődik a 23 esztendős, korábbi utánpótlás-válogatott támadó iránt. Állítólag a Serie A-ban a 17. helyen álló genovai klub 3-5 millió eurós ajánlatot tesz majd Zubkovért.

Nem ez az első eset, hogy a sajtó olasz klubbal hozta szóba Zubkovot. Korábban a Samp mellett a Bologna, a Fiorentina és a Genoa érdeklődéséről lehetett olvasni.

A ballábas szélső a nyáron a Sahtar Donecktől kölcsönbe érkezett a népligetiekhez. Zubkov az idény végéig biztosan marad a Ferencvárosban. Úgy tudni, a Sahtarral 2022-ig szóló szerződése van. A Fradi nem közölte, van-e opciós joga megvásárolni az ukrán futballista játékjogát.

Zubkov ezt megelőzően csak hazájában szerepelt. A mostani idényben összesen 33 tétmeccsen játszott az FTC-ben. Az NB I-ben ő a listavezető Ferencváros legeredményesebb játékosa nyolc góllal – két találattal van lemaradva a góllövőlistát vezető, honvédos Davide Lanzafamétól.

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
18 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
20 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Serie B: pontlevonása nyomán kiesett a Brescia, osztályozón menekülhet meg a Sampdoria

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 20:05

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53
Ezek is érdekelhetik