ZTE: a télen érkezett nigériait már kölcsön is adták

Vágólapra másolva!
2020.02.16. 11:30
null
Ubochioma Meshack a tavasszal a szlovén másodosztályban bizonyíthat (Fotó: archív
A ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata négy játékos kölcsönadását is bejelentette a hivatalos honlapján.

 

„Az átigazolási szezon utolsó napjaiban amellett, hogy Bőle Lukácsés Matija Katanec személyében két minőségi erősítést jelentő futballistát igazoltunk,eldőlt, hogy három játékosunk a több játéklehetőség miatt kölcsönben játszik majd tavasszal” – írja a ztefc.hu.

A télen szerződtetett 18 éves nigériai Ubochioma Meshack a szlovén másodosztályban szereplő Nafta Lendvát erősíti tavasszal, ahogy Gergényi Bence is. Sebestyén Lóránt az NB III Nyugati csoportjában szereplő Hévízben futballozik a következő fél évben, míg az ősszel Lendván szereplő Szökrönyös Dániel nyárig szintén Hévízen játszik majd.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Eric McWoods (amerikai, Narva Trans – Észtország, szabadon igazolhatóként), Ubochioma Meshack (nigériai, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Bőle Lukács (Ferencvárosi TC), Matije Katanec (Mezőkövesd) Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Szeged-Csanád Grosics, szabadon igazolhatóként), Oleh Hologyuk (ukrán), Hudák Martin (Szeged-Csanád Grosics, szabadon igazolhatóként), Kiss Máté (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Gergényi Bence (NK Nafta– Lendava, Szlovénia), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava), Sebestyén Lóránt (Hévíz), Szökrönyös Dániel (Hévíz – legutóbb kölcsönben NK Nafta Lendava)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Szépe János (szlovákiai)

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Meshack Ubochioma lett a 9. forduló legjobb játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 21:33

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik