Újpest: ezért játsszák Szegeden a Magyar Kupa-meccset

Vágólapra másolva!
2020.02.08. 13:24
null
Az Újpest Szegeden fogadja a Mol Fehérvár FC-t (Fotó: Földi Imre)
Az Újpest labdarúgócsapata a hivatalos honlapján indokolta meg, hogy miért pont a szegedi Szent Gellért Fórumban fogadja a Mol Fehérvárt a jövő keddi Magyar Kupa-nyolcaddöntőben.

Mint ismert, az Újpest Mol Fehérvár FC elleni bajnoki meccse után az MLSZ versenybizottsága úgy döntött, a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyege jelenleg nem alkalmas a játékra, ezért – a hiányosságok felszámolásáig – nem engedélyezi mérkőzések rendezését a Megyeri úton. Emiatt új helyszínt kellett keresni a derbinek, amelyet az Újpest és a Ferencváros közös kérésére a szövetség végül elhalasztott.

Ezt követően az Újpest a hivatalos honlapján arról számolt be, hogy a Magyar Kupa jövő keddi nyolcaddöntőjében, pályaválasztóként a Budapesttől 170 kilométerre fekvő szegedi Szent Gellért Fórumban fogadja a Mol Fehérvárt.

A miértre az alábbi beszámolóval válaszoltak az újpestiek.

„Először természetesen Budapest és vonzáskörzete volt, melyen elindultunk, így megkerestük a Vasast, az MTK-t, Szolnokot, Dunaújvárost, a III. kerületi TVE-t, Csepelt, de sajnos vagy leterheltség miatt, vagy pedig a pálya hitelesítése miatt nem tudtak fogadni minket. Ezzel egy időben persze vidéki vonalon is elindult a pályakutatás, Győr, Szombathely, Debrecen, Szolnok és Szeged irányába. A leterheltség miatt Győr és Szolnok kiesett, Debrecen távolságban nem volt megfelelő, végül Szegedet választottuk, mert könnyebben megközelíthető Budapestről, és a pálya, illetve a stadion adottságai is tökéletesen megfelelnek egy NB I-es mérkőzés lebonyolítására” – áll az Újpest honlapján olvasható beszámolóban.

A nagy távolságra való tekintettel ingyenes buszjáratot indít a Szusza Ferenc Stadion elől a szegedi kupamérkőzésre az Újpest. A buszos utazásra regisztrálni kell az utazá[email protected] e-mail címen február 9-én délig. Az utazás részleteiről hétfő délután tájékoztatják az érintetteket.

Legfrissebb hírek

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

Mol Magyar Kupa: méltatlankodnak a kis csapatok, oda a biztos pályaelőny

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:03

Vakon a kupában – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:00

Derekas Zoltán: Ez volt pályafutásom legszebb gólja

Labdarúgó NB I
2025.09.16. 09:36

Szarvaskendi felajánlás: ingyen sör Gróf Dávid ferencvárosi kapusmezéért

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 11:28

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 19:35

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 18:45

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
2025.09.14. 18:36
Ezek is érdekelhetik