Kisvárda: megvan, ki érkezhet a visszavonuló Felipe helyére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.08. 07:29
null
A kapus, Dombó Dávid szép időszakot töltött Mezőkövesden, öt év után távozhat (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Felipe távozása után vélhetően máris megtalálta új kapusát a Kisvárda labdarúgócsapata a Mezőkövesdtől öt év után búcsúzó Dombó Dávid személyében.

 

Nagy érvágást szenvedett a Kisvárda azzal, hogy távozott Felipe. A 35 éves kapus szerződése felbontását kérte, így a vezetőségnek hamar meg kellett találnia a brazil játékos helyettesét.

Információnk szerint Dombó Dávid a legfőbb kiszemelt, aki a tervek szerint szerdán előbb szerződést bont a Mezőkövesd Zsóryval, majd repül is a kedd óta Egyiptomban edzőtáborozó várdai csapat után.

„Hosszú idő, öt év után távozom a Mezőkövesdtől – mondta lapunknak a 26 éves Dombó Dávid. – Vannak szép emlékeim, például feljutottunk az NB I-be, majd stabilizáltuk a helyünket, de kétségtelen, az utóbbi hónapokban kevés lehetőséghez jutottam, így természetesen nem éreztem jól magam a bőrömben. Nehezen viseltem azt az időszakot, amikor kikerültem a kapuból, ám idővel nem tudtam mást tenni, mint elfogadni a helyzetet. Persze keményen dolgoztam, nem adtam fel egy percre sem a harcot, de semmi sem változott. Be kellett látnom, eljött a váltás ideje, ezért mindkét félnek az volt a legjobb megoldás, ha elválunk egymástól.”

A kapus hosszú ideje, pontosan 2018. október 27. (Paks–Mezőkövesd 2–1) óta nem védett az NB I-ben, a Magyar Kupában viszont rendszeresen lehetőséget kapott.

„Jó erőben érzem magam, a kupamérkőzések sokat segítettek abban, hogy ne szenvedjek meccshiányban. Ha aláírjuk a szerződést a Kisvárdával, nem lehet más célom, mint első számú kapussá válni, szeretnék újra, rendszeresen védeni az NB I-ben. Rendkívül motivált vagyok, alig várom, hogy a többiekkel készülhessek.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Nemanja Obradovics (szerb, Szpartak Szubotica – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Mezőkövesd), Novothny Soma (Újpest FC, legutóbb kölcsönben Puszan IPark – Dél-Korea)
Távozók: Anderson Pico (brazil), Felipe (brazil, visszavonul), Hugo Seco (portugál)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gheorghe Grozav (román)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Guzmics Richárd (Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Dino Besirovic
(bosnyák, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Óvári Zsolt (DVTK, próbajáték), Ternován Patrik (DVTK, próbajáték)
Távozók: Bertus Lajos (Paks)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dombó Dávid (Kisvárda), Molnár Gábor (DVTK, Paks), Sajbán Miklós, Sajbán Máté (Paks, DVSC)

 

Legfrissebb hírek

Révész Attila a feljutásról: Időnként a játékunk is élvezhető volt

Labdarúgó NB II
8 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
18 órája

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
22 órája

Bár a győzelem elmaradt, így is visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
23 órája

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17

NB II: ráadásgóllal győzött a Kisvárda, bombagóllal a Vasas, a Honvéd simán verte a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 20:53

Hiába állt fel kétgólos hátrányból a Szentlőrinc, a Kisvárda a hajrában kicsikarta a győzelmet

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik