Honvéd: Vadócz Krisztián fél év után elköszönt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.01.03. 15:02
null
Vadócz Krisztián Dél-Amerikában folytatja? (Fotó: Török Attila)
Távozik a Budapest Honvédtól a 42-szeres válogatott Vadócz Krisztián – jelentette be a klub pénteken.

„Kun Gábor ügyvezető igazgatóval már nyáron is abban maradtunk, hogy fél év után átbeszéljük, mi a helyzet, ami meg is történt decemberben, és végül úgy döntöttünk, hogy ez a közös időszak most fél évig tartott. Ha visszatekintek, működhetett volna még jobban ez a fél szezon, szereztünk ugyan pontokat, jó arányban nyertük meg a meccseket, a játékban azért van hiányérzetem. Hogy megbántam-e, hogy nyáron a Honvédot választottam? Nem, sosem bánok meg semmit” – idézi a klub közleménye Vadócz Krisztiánt.

A kispesti nevelésű 34 éves középpályás az őszi szezonban 11 bajnokin és három kupamérkőzésen szerepelt, egy gólt és három gólpasszt jegyzett.

A Honvéd közleménye arra nem tér ki, hogy Vadócz hol folytatja pályafutását, de mint arról uruguayi sajtóhírek alapján beszámoltunk, az uruguayi Penarol labdarúgócsapatának új vezetőedzője, a kétszeres aranycipős Diego Forlán a magyar játékossal erősítené meg csapata keretét.

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
11 órája

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37
Ezek is érdekelhetik