FTC: Nagy a verseny a csapatba kerülésért – Lovrencsics

– Végül egymás közti játékkal zárult a spanyolországi edzőtábor?
– Mivel a hétfőre tervezett felkészülési meccseinket elmosta az eső, ez a megoldás maradt – felelte a Nemzeti Sportnak Lovrencsics Gergő, a Ferencváros jobbhátvédje. – A hétvégére Benidormba is megérkezett a vihar, a szél felborította az egyik kaput az edzőpályán, egy faházat szinte teljesen lebontott, a szálláson meg beázott az egyik szoba. Ezek után nem csoda, ha törölték a hétfőre tervezett két edzőmeccset. Maradt az egymás közti játék, a meccsterhelést így is megkaptuk, és a taktika gyakorlására is lehetőségünk nyílt.

– Mennyire fáradtak el a második hét végére?
– Kemény edzések és megterhelő napok állnak mögöttünk, fizikailag és taktikailag is sokat léptünk előre. A célunk változatlan, ismét meg akarjuk nyerni a bajnokságot, ennek eléréséhez napi két edzést vezényelt a szakmai stáb, tagjai olykor az edzőmeccsek délelőttjén is megizzasztottak minket.

– Szombaton már bajnoki pontokért játszanak a Paks ellen. Korai a januári kezdés vagy jobb tétmérkőzést játszani, mint az edzőtáborban készülni?
– Személy szerint várom már az első idei tétmeccset, abban is biztos vagyok, hogy a Groupama Arénában egyetlen bajnoki sem marad el az időjárási körülmények miatt, a többi pálya miatt van bennem némi kétely. Ezért talán túl korai a január végi kezdés, ugyanakkor az Európa-bajnokság – amelyre reményeim szerint a magyar válogatott is kijut – behatárolja a lehetőségeinket, május közepére be kell fejezni az NB I-et. Szerencsére az előző év végén háromhetes pihenőt kaptunk, így mindenkinek jutott ideje a kikapcsolódásra. Ránk is fért, mert nagyon megterhelő volt a legutóbbi esztendő, februártól kezdve a klubcsapatban és a válogatottban is egymást érték a meccsek, decemberre mentálisan és fizikailag egyaránt elfáradtam. Szerencsére sikerült feltöltődni, a felkészülést is sérülés nélkül dolgoztam végig, egyetlen edzést sem kellett kihagynom. Az edzőtábor jól sikerült, bizakodva várjuk az első tétmeccset.

– Milyen tekintetben lesz más a tavaszi Fradi az őszihez képest?
– Talán abban, hogy bővebb lett a keret, így Szerhij Rebrov lehetőségei is bővültek. A csapat gerince együtt maradt, egyetlen meghatározó játékos sem távozott a télen, sőt úgy tűnik, hogy Otigba Kenneth hosszú szünet után végre visszatérhet, ahogy az ősz második felét sérülés miatt kihagyó Lasa Dvali is. Emellett minőségi játékosokkal erősödtünk, biztos vagyok benne, hogy Vécsei Bálint, Somália és Gastón Lódico egyaránt sokat segít nekünk. Továbbra is nagy a verseny a csapatba kerülésért, minden posztra van legalább két azonos képességű játékosunk, és mindenki tudja, mi a feladata.

– Ősszel segített a bő keret, csakhogy a tavasszal már nem három, hanem egyetlen fronton küzd a Ferencváros. Mi kell ahhoz, hogy a kevesebb lehetőséget kapó labdarúgók ne váljanak elégedetlenné?
– Mindenki tisztában van vele, mivel jár a profi futball, nem szerepelhet egyszerre huszonkét játékos a kezdőcsapatban. Szerhij Rebrovnál minden játékos megkapta a lehetőséget. Aki keményen dolgozik, akkor is bekerülhet a kezdőbe, ha a szombati, Paks elleni meccsen csak a kispadon jut neki hely. Szerencsére jó hozzáállású játékosok alkotják a csapatot, elegendő egy tavalyi példát említeni. Tavasszal a Mezőkövesd elleni idegenbeli meccsen a bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú győzelmet arattunk, miután hátrányból fordítottunk. A győztes gólt Bőle Lukács szerezte, aki addig kevesebb lehetőséget kapott. Ha mérgelődött volna, aligha nyerjük meg a meccset. Ha a kezdőcsapat kihirdetése után az járt volna a fejében, hogy „úgysem jutok lehetőséghez”, nem dönti el a meccset, és talán nem nyerjük meg a bajnokságot.

– Ha csak az ön karrierjét tekintjük, kijelenthetjük, hogy pályafutása legjobb éve után készül a tavaszi folytatásra?
– Amikor a Lech Poznanban játszottam, a harmadik idényemben nyertünk bajnokságot, és bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe. A Ferencvárossal szintén a harmadik idényemben sikerült a tabella élén végezni, és ugyanúgy eljutottunk az El főtáblájára. Mivel Lengyelországban az aranyérmet hozó idény végén sérüléssel bajlódtam, és kevesebbet játszottam, azt mondanám, hogy az előző esztendő volt karrierem legjobb éve. Talán a gólok és gólpasszok terén nem produkáltam olyan mutatókat, mint Lengyelországban, de a válogatottban és a Fradiban is stabil játékosnak számítottam, és négy fronton igyekeztem kihozni magamból a legtöbbet.

– A sűrű versenynaptár közepette olykor van ideje hátradőlni, és belegondolnia abba, hogy harmincegy esztendős korára a Ferencváros csapatkapitányának mondhatja magát, a válogatottban stabil kezdőnek számít, otthon meg felesége és két kisfia várja a meccsek után?
– A családom és a szeretteim állandóan ott járnak a fejemben, az edzőtábor után is alig vártam, hogy megöleljem a feleségemet és a két kisgyermekemet. Ezzel együtt meglehet, talán csak később tudatosul bennem igazán, mit is értem el az életben. Tényleg felettébb sűrű a versenynaptár, olykor alig jut egy fél nap arra, hogy kimenjünk a fiaimmal focizni a Margitszigetre, vagy eljussunk valamelyik tóhoz pecázni, de ez ritkaságnak számít. Ráadásul egyébként sem vagyok az a típus, aki hátradől, mindig az előttem álló feladatra összpontosítok, különben a Ferencvárosban és a válogatottban sem tudnám a legjobbat nyújtani. Az viszont biztos, hogy a családom nélkül nem tudnék ezen a szinten játszani.

– Kívülről úgy látszik, nemcsak az öltözőben és a pályán, hanem a civil életben is igyekszik példát mutatni. Önnel kapcsolatban sosem hallani éjszakai kihágásról, nagyképűségről vagy bármi másról.
– Ezt egyfelől a neveltetésemnek köszönhetem, másfelől szerencsére olyan társakkal játszhattam együtt, akik az öltözőben is példát mutattak. A válogatottban felnéztem Juhász Rolandra, Király Gáborra, Gera Zoltánra vagy éppen Hajnal Tamásra, láttam, hogyan élnek és készülnek a meccsre, és az ő példájukat akartam követni. Bíztam benne, hogy az övékhez hasonló külföldi karrier is megadatik nekem, de elfogadtam, hogy ez már nem sikerül. Nem tudom pontosan, miért, talán belőlem hiányzott valami, talán többet kellett volna edzenem. Az említett játékosok viszont példát mutattak nekem, emellett szeretném, ha a két kisfiam is büszke lenne rám, akár játékosként, akár magánemberként beszélnek az apjukról. Fiatalkoromban lobbanékonyabb természet voltam, sokszor mérgelődtem, ha elrontottam egy átadást, vagy ha nekem passzoltak rosszul. Ezt idővel a menedzserem, Nagy Mihály segítségével vetkőztem le, akire amolyan második apámként tekintek. Németországban él, az ottani hozzáállást ő adta át, neki köszönhetem, hogy ezen a téren megváltoztam.