Felkészülés: négy játékosától elköszönt az első edzés előtt a Rákóczi

Vágólapra másolva!
2020.01.02. 18:20
null
Már az első edzésen előkerült a labda (Fotó: Rakoczifc.hu)
Január 2-án megkezdte a téli felkészülést a január 25-i NB I-es rajtra a Kaposvári Rákóczi, amelynél az új évre kiderült: a csapat január 6-án a törökországi Antalyába utazik edzőtáborozni. Ide azonban nem tart a csapattal Tóth Gergely Csaba, Tömösvári Bálint, Vanja Markovics és Aljosa Vojnovic, akiknek megköszönték a munkát a klubnál, utóbbi ráadásul egy súlyos sérülés miatt be is fejezte pályafutását – írja a klub hivatalos honlapja.

 

Emberemlékezet óta nem látott korai időpontban, január utolsó hétvégéjén veszi kezdetét az OTP Bank Liga NB I tavaszi szezonja, így a Rákóczi labdarúgói rövid karácsonyi pihenőt követően már újra edzésre jelentkezek. A korai kezdés miatt az alapozás időszaka is rövidül, hiszen alig négy hét áll a szakmai stáb rendelkezésre, hogy felkészítse a csapatot a tavaszi szezonra, s legfőképp a Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki találkozóra. A vezetőség ehhez minden feltételt megpróbál biztosítani, így az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is edzőtáborba utazik a csapat.

„Január hatodikán Törökországba, Antalyába utazunk edzőtáborozni, ahol három mérkőzést fogunk játszani – mondta Takács Róbert, az újonc technikai vezetője a rakoczifc.hu-nak. Egyet egy azeri első osztályú, illetve kettőt egy-egy török ellenféllel szemben. Tizenötödikén érkezünk haza, s tizenhetedikén Ausztria felé vesszük az irányt, ahol Waltner Róbert egykori csapata, a Mattersburg ellen lépünk pályára.”

A tavaszi szezon előtt négy játékosnak is megköszönték az eddigi munkát a vezetők. Tóth Gergely Csaba, Tömösvári Bálint, Vanja Markovics és Aljosa Vojnovic sem utazik már el a csapattal Törökországba. Utóbbi egy súlyos sérülés miatt végleg befejezte a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik