Futsal NB I: az FTC hárommal is vezetett, mégis kikapott az éllovastól

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.12.16. 22:34
A futsal NB I 13. fordulójában az éllovas Berettyóújfalu háromgólos hátrányból 5–4-re nyert az FTC vendégeként. A Dunaferr 6–1-re ütötte ki a Debreceni EAC-ot, az Aramis 8–3-ra mosta le a Veszprémet. Simán győzött a Nyírgyulaj és a Haladás is.

A fordulót megelőzően még a Dunaferr előtt tartózkodott a Debreceni EAC a tabellán, az egymás elleni mérkőzésen ez azonban nem látszott – a debrecenieket nagyon csúnyán, 6–1-re győzték le a vendégek.

A Veszprém sokáig tartotta magát az Aramisszal szemben – még 3–3 is volt az eredmény –, a 4. helyezett a második félidőben nagyon elhúzott ellenfelétől, a vége 8–3-as Aramis-siker.

Az FTC már 4–1-re is vezetett a listavezetővel szemben, ám a Berettyóújfalu nem hagyta magát, a szünet után négy gólt szerzett, s 5–4-re megnyerte a találkozót. Dunaferr előtt tartózkodott a Debreceni EAC a tabellán, az egymás elleni mérkőzésen ez azonban nem látszott – a debrecenieket nagyon csúnyán, 6–1-re győzték le a vendégek.

A Veszprém sokáig tartotta magát az Aramisszal szemben – még 3–3 is volt az eredmény –, a 4. helyezett a második félidőben nagyon elhúzott ellenfelétől, a vége 8–3-as Aramis-siker.

Az FTC már 4–1-re is vezetett a listavezetővel szemben, ám a Berettyóújfalu nem hagyta magát, a szünet után négy gólt szerzett, s 5–4-re megnyerte a találkozót.

A harmadik Nyírgyulaj és a második Haladás is magabiztosan húzta be saját mérkőzését – előbbi a Rubeolát verte meg 6–0-ra, utóbbi a Kecskemét otthonában nyert 4–1-re.

FUTSAL NB I
13. FORDULÓ
Veszprém–Aramis 3–8
(Gyurcsányi 4., 5., Bencsik 16., ill. Sámson 4., 22., Vattamányi 8., Fekete M. 11., 38., Fekete O. 28., 33., Harnisch 38.)
Debreceni EAC–Dunaferr 1–6 (Szentes 28., ill. Pál 9., 29., Sáhó 10., 40., Fridrich 28., 39.)
Kecskemét–Haladás 1–4 (Rutai 39., ill. Hajmási 7., Vidák 15., Gerencsér 29., Dróth 35.)
FTC–Berettyóújfalu 4–5 (Bognár 8., Büki 15., 20., Fekete R. 25., ill. Harmati 3., Fernandes 32., 36., 40. Nagy I. 33.)
Nyírgyulaj–Rubeola 6–0
(Nagy B. 6., Siska 8., 17., 24., Sánta 32., Lapa 38.)

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24

A veszprémiek nélkül készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.08.25. 16:46

Futsal NB I: hét gólt szerezve nyert az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 23:10
Ezek is érdekelhetik