FTC: korábbi kispesti középpályás érkezett Svájcból

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.12.29. 09:15
null
Az FTC vasárnap délelőtt bejelentette Vécsei Bálint szerződtetését (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/el-csoportkoros-csapattol-hoztunk-haza-magyar-jatekost" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Nemzeti Sport információi szerint a Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Vécsei Bálint. A Ferencváros honlapja megerősítette a hírt.

A Miskolcon született középpályás 2010 és 2015 között a Honvéd labdarúgója volt, a kispestiektől az olasz élvonalbeli Bolognához került.

A Bolognában nem játszott bajnokin, előbb a Leccéhez, majd a svájci Luganóhoz került kölcsönbe.

Az ősszel az Európa-liga csoportkörében szereplő svájci csapat 2018-ban megvásárolta, a Luganóval kétszer is bronzérmes lett a svájci bajnokságban.

A kétszeres válogatott Vécseinek élő szerződése volt a Luganónál, így az FTC feltételezhetően kivásárolta.

„Régóta keresett már a Fradi, nagyon kitartó volt a klub – mondta első, ferencvárosi játékosként adott interjújában Vécsei a FradiMédiának. Idén bajnok lett a csapat és az európai kupaporondon is elég jól szerepelt. Az a tervem, hogy itthon is játszhassak az Európa-liga csoportkörében. Szeretnék stabilan játszani a Ferencvárosban, és nagy álmom, hogy visszakerüljek a válogatottba. A Fradinál nagyok az elvárások, ez kellő motiváció volt számomra, hogy ide igazoljak.”

A klub nem közölte, milyen hosszú távra szerződtette Vécsei Bálintot.

Vécsei Bálint 2015-ig futballozott a Honvédnál (Fotó: Nemzeti Sport)
Vécsei Bálint 2015-ig futballozott a Honvédnál (Fotó: Nemzeti Sport)
Legfrissebb hírek

Megvenni nem sikerült, de kölcsönkapni igen: a hátvéd visszatért a Szparihoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Döntöttek Nyíregyházán, három labdarúgó karrierjében új korszak kezdődik

Labdarúgó NB I
4 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
14 órája

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
21 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:05

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
Tegnap, 11:40

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
Tegnap, 11:15

Honfitársa válthatja Abu Fanit a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:32
Ezek is érdekelhetik