Bp. Honvéd: a kispestiekkel edz Eppel Márton

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.12.04. 08:19
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy korábbi játékosa, Eppel Márton a csapattal készül.

A 28 esztendős válogatott csatár – aki a kispestiekkel 2017-ben bajnoki és gólkirályi címet ünnepelt a magyar élvonalban – 2018 nyara óta a kazah Kajrat Almati játékosa. Idén 34 tétmérkőzésen összesen huszonkét gólt szerzett. A bajnokságban – akárcsak tavaly – ezüstérmes lett a Kajrattal.

A kispesti közleményben kiderül, Eppel a jövő hét végéig, azaz az NB I utolsó őszi fordulójáig tréningezik volt együttesével. A Honvéd nem jelezte, tárgyal-e a csatárral, aki a Nemzeti Sportnak korábban elmondta, valószínűleg távozik a Kajrattól, ám a hazatérésen egyelőre nem gondolkodik. Eppel szerződése decemberben lejár.

A kispesti közleményben kiderül, Eppel a jövő hét végéig, azaz az NB I utolsó őszi fordulójáig tréningezik volt együttesével. A Honvéd nem jelezte, tárgyal-e a csatárral, aki a Nemzeti Sportnak korábban elmondta, valószínűleg távozik a Kajrattól, ám a hazatérésen egyelőre nem gondolkodik. Eppel szerződése decemberben lejár.

Eppel Márton legutóbb tavaly ősszel kapott meghívót a válogatottba Marco Rossitól.

Nemrég Vadócz Krisztián is edzéslehetőséget kért nevelőklubjától, a Honvédtól, amely később szerződtette a válogatott középpályást. Vadócz a kispestiek minden meccsén pályára lépett, amióta aláírt.

A Honvéd 14 forduló után az ötödik helyen áll az NB I-ben.

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50
Ezek is érdekelhetik