NB I: Radó András elmondta, miért nem ünnepelte a Fradi elleni gólját

Vágólapra másolva!
2019.11.25. 08:13
Dobos Barna, a ZTE FC vezetőedzője élesen kritizálta csapata első félidőben nyújtott teljesítményét a Ferencváros ellen. A 3–2-es vereség után a zalaegerszegiek két gólszerzője, Bobál Gergely és Radó András beszélt arról, hogy egyetértenek a mesterrel. Utóbbi azt is elmondta, miért nem ünnepelte a gólját korábbi csapata ellen. 

„Nehéz volt a Ferencváros ellen játszani, mert négyen egy vonalra felálltak a négy védőnkkel szemben, s a váltásokból nem jöttünk ki jóladott magyarázatott Bobál Gergely arra, miért kerültek már az első negyedórában kétgólos hátrányba az FTC ellen. – Utána próbáltunk játszani, felhoztuk az eredményt kettő-egyre, az fájó, hogy a szünet előtt kaptunk még egy gólt egy hibából. A második félidőben megmutattuk, hogy itt a helyünk az NB I-ben. Jól játszottunk idegenben a Ferencváros ellen, de ez most ennyire volt elég.”

Radó András korábban két idényt töltött el a Ferencvárosban, jó emlékei vannak erről az időszakról, ezért érthető, hogy nem ünnepelte volt klubja ellen szerzett gólját.

„Nem terveztem nagy gólörömöt, ha sikerül betalálni a Fradi ellen, illetve minél gyorsabban próbáltunk visszaállni, hogy a szépítő találat után az egyenlítőt is megszerezzünk” – mondta a ZTE csatára.

Videónkban arra is reagálnak, hogy Szerhij Rebrov szerint nem a 11. helyen kellene állnia a ZTE-nek az NB I-ben, s elmondják, ennek mi az oka.

13. FORDULÓ
Ferencváros–ZTE FC 3–2
(F. Boli 6., Nguen 15., Isael 45., ill. Radó 18., Bobál G. 60.)
Budapest,Groupama Aréna,9123néző.Vezette:Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 13. FORDULÓ
NOVEMBER 23., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Kisvárda–Debrecen 1–0
Kisvárda,Várkerti StadionIványi Zoltán
Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia 1–3
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc
Bp. Honvéd–Paks 2–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
Mezőkövesd–Kaposvár 2–0
Mezőkövesd,Városi StadionSolymosi Péter
Újpest–Diósgyőr 0–2Budapest,Illovszky Rudolf StadionAndó-Szabó Sándor
NOVEMBER 24., VASÁRNAP
Ferencváros–ZTE 3–2
Budapest,Groupama ArénaBognár Tamás
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1292123–10+1329
2. Mezőkövesd Zsóry FC1383219–10 +927
3. Mol Fehérvár FC1382326–14+1226
4. Puskás Akadémia FC1372423–16 +723
5. Budapest Honvéd1371518–17 +122
6. Újpest FC1352618–20 –217
7. Kisvárda1352616–19 –317
8. Diósgyőri VTK1351714–20 –616
9. Debreceni VSC125721–25 –415
10. Paksi FC1332815–25–1011
11. Zalaegerszegi TE FC1325620–20 011
12. Kaposvári Rákóczi FC13211 9–26–17 6
Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:47

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik