FTC: Az a célom, hogy jó játékkal ismét felhívjam Marco Rossi figyelmét – Gróf

Vágólapra másolva!
2019.11.11. 08:03
Alaposan kitömte a Lokit Debrecenben a Ferencváros: a fővárosiak 6–1-re nyertek idegenben a labdarúgó NB I 12. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozó után az első félidőben több bravúros védést is bemutató Gróf Dáviddal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Gróf Dávid elmondta: az elején akadtak nehézségeik a mérkőzésen, ebben a periódusban kellett több nagy bravúrt is bemutatnia.

„Sokszor eljöttek kontrából, de szerencsére azt túléltük. A második félidőben gyorsan rúgtak egy gólt, pedig az öltözőben elhangzott, hogy biztosan ránk fognak jönni, sajnos gólra is váltották. Aztán kiszakadt az a bizonyos gólzsák, és szerencsére tényleg nagy arányú győzelmet tudtunk aratni.”

Gróf az NSO Tv videójában mesél Dibusz Dénessel való kapcsolatáról és a válogatottról is, melynek ezúttal sem kerettagja.

Örültem, hogy éppen a szurkolóink előtt lőhettem gólt – Varga Roland

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–6

Debrecen,Nagyerdei Stadion, 8136 néző. Vezette: Farkas Á.
Gólszerző: Kundrák (49.), ill. Varga R. (10., 78.), Nguen (36., 86.), Isael (60.), Bőle (77.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 12. FORDULÓ
NOVEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
ZTE FC–Mezőkövesd 1–1
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
2780Kassai Viktor
Kaposvár–Mol Fehérvár 0–2
Kaposvár,Rákóczi Stadion1500
Iványi Zoltán
Puskás Akadémia–Újpest 1–3

Felcsút,Pancho Aréna

1725Bogár Gergő
Paksi FC–Kisvárda 1–1
Paks, Városi Stadion 1210Erdős József
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion2669Pintér Csaba
NOVEMBER 10., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 1–6Debrecen,Nagyerdei Stadion8136Farkas Ádám
GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 12 8 2 2 25–11 +14 26
2. Ferencvárosi TC 11 8 2 1 20– 8 +12 26
3. Mezőkövesd Zsóry FC 12 7 3 2 17–10 +7 24
4. Puskás Akadémia FC 12 6 2 4 20–15 +5 20
5. Budapest Honvéd 12 6 1 5 16–16 0 19
6. Újpest FC 12 5 2 5 18–18 0 17
7. Debreceni VSC 11 5 6 21–24 –3 15
8. Kisvárda 12 4 2 6 15–19 –4 14
9. Diósgyőri VTK 12 4 1 7 12–20 –8 13
10. Paksi FC 12 3 2 7 14–23 –9 11
11. Zalaegerszegi TE FC 12 2 5 5 18–17 +1 11
12. Kaposvári Rákóczi FC 12 2 10 9–24 –15 6

Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Debreceni VSC mérkőzést 2020. április 7-én rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
4 órája

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
14 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
14 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
14 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
16 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
17 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
18 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
19 órája
Ezek is érdekelhetik