MLSZ: Böde Dániel és Szélesi Zoltán súlyos büntetést kapott

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.10.02. 08:10
null
Böde Dániel a ZTE elleni mérkőzésen (Fotó: Umberto Pezzetta/Zalai Hírlap)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB) október 1-jei ülésén három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást szabott ki Böde Dánielre, az NB I-ben szereplő Paks támadójára.

 

„Amikor ellenfele megjátszotta a labdát, felkarral szándékosan tarkón ütötte őt” – olvashatóBöde Dániel három bajnoki meccsre szóló eltiltásának indoklásában. Az eset ide kattintva tekinthető meg!

Súlyos büntetést kapott Szélesi Zoltán, a Puskás Akadémia második csapatának vezetőedzője is, akit az Érd elleni NB III-as bajnoki (0–2) mérkőzésen kiállítottak. Az indoklás szerint Szélesi „befutott a játéktérre, és ott a játékvezető működése ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, amiért kiállították, majd a találkozó lefújása után a játéktérre ment, és ott a játékvezető személyére sértő kifejezést használt”, ezért „a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől” négy összecsapásra eltiltották. Molnár Levente edző (Puskás Akadémia) két meccsre szóló eltiltást kapott.

A keddi fegyelmi határozatok ide kattintva olvashatók el!

Legfrissebb hírek

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:10

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

Szélesi Zoltán szerint a sok NB I-es játékperc nem jelent automatikusan minőséget a fiataloknál

Magyar válogatott
2025.09.04. 19:25

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Böde Dániel: Nekünk a dobogóért kell versenyben lennünk

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik