Kisvárda: Testőrt állítottam az öltözőajtó elé – Miriuta László

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.18. 09:17
null
Miriuta László nyíltan beszélt a távozását kiváltó okokról (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda nyáron kinevezett vezetőedzője, Miriuta László közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal. A szakember a román Digi Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt a távozását kiváltó okokról.

 

A Kisvárda közleménye szerint a „klub és a vezetőedző futballról alkotott elképzelései különböztek”, ezért elébe szerettek volna menni, hogy „a felek között kialakult korrekt viszonyt a későbbiekben valami megfertőzze”.

Miriuta László a román Digi Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt a távozását kiváltó okokról.

„Ilyen még sosem történt velem Romániában. Az Újpest elleni mérkőzés szünetében Gheorghe Grozavnak adtam taktikai utasításokat, amikor észrevettem, hogy valaki kiabál az öltözőben. Úgy gondolom, hogy ez az én feladatom. A csapat tulajdonosa volt, vitatkozott valakivel. Visszamentem az öltözőbe és megkérdeztem Révész Attilától, hogy pénzt hozott-e a srácoknak” – mondta Miriuta László.

„Megkértem, hogy hagyja el az öltözőt, mert rajtam és a játékosokon kívül senkinek nincs ott a helye. Azt mondta, hogy rendben, ezt követően viszont csak e-mailen keresztül kommunikáltunk. Az utolsó mérkőzésemen egy testőrt állítottam az öltözőajtó elé, és azt mondtam neki, hogy még az anyámat se engedje be. Másnap hívtak a klubtól, hogy nem folytathatom a munkát…”

Mint ismert, az őszi szezon végéig Kocsis János és Dajka László irányítja a Kisvárda szakmai munkáját.

NB I, 2019–2020, 9. FORDULÓ
OKTÓBER 19., SZOMBATHELYSZÍN
17.00: Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC
Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Puskás Akadémia–Paksi FCFelcsút, Pancho Aréna

17.00: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK

Debrecen, Nagyerdei Stadion
17.00: Kaposvár–KisvárdaKaposvár, Rákóczi Stadion
17.00: ZTE FC–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
19.30: Ferencváros–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 8 7 1 19–6 +13 21
2. Mezőkövesd Zsóry FC 8 6 2 12–7 +5 18
3. Ferencvárosi TC 7 5 1 1 10–5 +5 16
4. Puskás Akadémia FC 8 4 2 2 13–8 +5 14
5. Újpest FC 8 3 1 4 12–14 –2 10
6. Kisvárda 8 3 1 4 11–14 –3 10
7. Paksi FC 8 3 1 4 9–13 –4 10
8. Debreceni VSC 7 3 4 14–13 +1 9
9. Zalaegerszegi TE FC 8 2 2 4 14–12 +2 8
10. Budapest Honvéd 8 2 1 5 10–15 –5 7
11. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 6–15 –9 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 8 2 6 7–15 –8 6
Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
10 órája

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
10 órája

„Elvártuk volna a játékosunktól, hogy személyesen közölje velünk a döntését” – közleményt adott ki a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.05.23. 18:11

A Békéscsaba kivásárolhatja szerződéséből a kisvárdai csatárt

Labdarúgó NB II
2025.05.21. 08:51

Révész Attila a Kisvárdánál betöltött kettős feladatköréről: mentálisan nagyon el szoktam fáradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 17:57

Révész Attila a Kisvárda jelenlegi játékoskeretéről: nagyon sokan nem fognak maradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 08:11

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

A bajnok Kisvárda elleni háromgólos győzelemmel búcsúzott közönségétől a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:50
Ezek is érdekelhetik