Búcsú Botondtól – Berendy Pálra emlékezünk

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 18:47
null
Berendy Pál (Fotó: Nemzeti Sport)
Mint megírtuk, életének 87. évében elhunyt Berendy Pál, a Vasas korábbi labdarúgója – tájékoztatott a klub hivatalos honlapja. Az alábbiakban rá emlékezünk.

 

Egyértelműen a Vasas valaha volt legeredményesebb futballistája (négyszeres KK-győztes, ötszörös magyar bajnok, MNK-győztes, BEK-elődöntős, 24-szeres válogatott), ám ha szó esik róla, leginkább a szívét emlegetik, igazi csapatemberként emlékeznek rá, az emberfogás nagymestereként – hogy Illovszky Rudolftól a Botond becenevet kapta, aligha véletlen.

Igaz, ami igaz, nemigen éltek meg mellette a csatárok, Puskás Öcsi éppen úgy nem szerette, ha ő állt vele szemben, mint Albert Flórián vagy Tichy Lajos. Szívós volt, nem ismert lehetetlent, keménységért sem ment a szomszédba, ám durvaságra sohasem ragadtatta magát. Azaz egyszer, 1957-ben a dorogi Kinczel László a futópályán landolt a belépője nyomán, de egyrészt Kinczel kereste bajt (oda-odalépegetett), másrészt a Berendyt ostorozó újságíró nem véletlenül így kezdte: „Ön udvarias, jó modorú sportember, akit mindenki becsül...” Megjegyzendő: sohasem állították ki.

És szerény volt. Ha emlegettem neki, hogy senki sem fogott úgy embert, mint ő, mindig 1964 nyarát, egy Honvéd-meccset idézett, amikor 87 percig Tichy Lajos mozdulni sem tudott mellette, ám három perc alatt két gólt lőve 2:3-ról 4:3-ra fordított. Mondtam, hogy Tichy az más, bólintott, majd csendben hozzátette: „Talán én sem voltam akárki...”

Sőt – vágtam rá, és mondom most is. Mert aki úgy volt szolgája a csapatnak, hogy nagyon tudott futballozni (1953-ban, még összekötőként tíz perc alatt ért el mesterhármast a Szombathely ellen), alázatáért megérdemel minden tiszteletet. És az sem intézhető el egy kézlegyintéssel, hogy 1958-ban a Real Madridot BEK-meccsen 2:0-ra legyőző Vasasban „Berendi volt a jobbik fedezet, aki kimagasló teljesítményt nyújtott”. Hogy nem elfogult az értékelés, arra bizonyíték, hogy madridiak százezer dolláros ajánlatot tettek neki.

Nem ment, félt, hogy a családját retorzió éri itthon, s maradt a Vasas miatt is. Amelyben 1952 és 1967 között játszott, másfél évtizedes hűség akkor is elismerést érdemlő, ha akkoriban még a legnagyobbak sem váltották a mai módi szerint, azaz mint a gatyájukat, a klubokat. Ő ráadásul délig rendre bejárt a munkahelyére, a Vasasban ugyanakkor feleannyit keresett, mint például a Bp. Honvéd sztárjai. Más kérdés, de szintén jellemző, hogy éppen az őt kedvelő Puskás Öcsi közbenjárására megemelték a fizetését.

Játékos-pályafutása utolsó évében büszkén mondta: „Sérülés miatt sohasem maradtam ki, (...) egyszer kötőhártya-gyulladás miatt nem játszottam.” És büszke lehetett arra is, hogy csak az 1967-ben Chilében megnyert Hexagonal-kupával nem bírt, amikor győztes kapitányként a levegőbe akarta lendíteni, kifogott rajta a hatalmas serleg. „Gyerekek, ez nem megy...” – kért segítséget, ő, aki mindenkinek segíteni igyekezett.

Zűrzavaros világunk megint kevesebb lett egy végtelenül tisztességes (sport)emberrel.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
19 órája

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
21 órája

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:23

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35
Ezek is érdekelhetik