Női NB I: mezőnyjátékos a kapuban, négyet kapott az újonc

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.19. 03:00
A Haladás-Viktória 4–0-ra megverte az újonc Kelen SC-t, míg a DVTK 2–0-ra legyőzte az Astrát a női labdarúgó NB I első fordulójában vasárnap.

A Kelen története első élvonalbeli mérkőzésén sokáig jól tartotta magát az előző kiírásban negyedik helyen végző Haladás-Viktória vendégeként, ám a 79. percben, a szombathelyiek második góljánál megsérült a kapusa, Erős Evelin, s mivel a három cserelehetőségét ekkorra már kihasználta Könczey Zsolt vezetőedző, az egyik mezőnyjátékos, Markó Melinda állt be a kapuba.Kelen története első élvonalbeli mérkőzésén sokáig jól tartotta magát az előző kiírásban negyedik helyen végző Haladás-Viktória vendégeként, ám a 79. percben, a szombathelyiek második góljánál megsérült a kapusa, Erős Evelin, s mivel a három cserelehetőségét ekkorra már kihasználta Könczey Zsolt vezetőedző, az egyik mezőnyjátékos, Markó Melinda állt be a kapuba.

A hazaiak köszönték szépen a lehetőséget, az utolsó percekben még két gólt szereztek emberelőnyben, így végül fölényesen, 4–0-ra nyertek.

Az első forduló záró mérkőzésén a DVTK még úgy is megérdemeltnek mondható, 2–0-s győzelmet aratott az Astra felett a diósgyőri stadionban mintegy 300 néző előtt, hogy a vendégek a második félidőben háromszor is eltalálták a kapufát.

A miskolciakkal kapcsolatos hír, hogy a hétvégén szerződtették a ghánai válogatott Antwi Reginát, akit már az Astra elleni meccsre is beneveztek, de nem kapott lehetőséget. A 23 éves védő 2012-ben tagja volt az U17-es világbajnokságon bronzérmet szerző ghánai nemzeti csapatnak.

NŐI NB I
1. FORDULÓ

Haladás-Viktória–Kelen SC 4–0
(Rácz Zs. 21., Balogh H. 79., Manhart 85., Tóth II A. 89.)
DVTK–Astra HFC 2–0
(Bradics 57., Kosztova 84.)

SZOMBATI EREDMÉNYEK
MTK–Ferencváros 1–0 (Turányi 75.)
ETO FC Győr–Szent Mihály 2–0 (Süle 56., 85.)

Legfrissebb hírek

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
12 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43
Ezek is érdekelhetik