Női foci: az FTC hatot kapott a német bajnok Wolfsburgtól

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.20. 16:45
null
A Ferencváros játékosai Európa egyik legjobb csapata ellen léphettek pályára (Fotó: VfL Wolfsburg)
A Ferencváros magyar bajnok női labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 6–1-es vereséget szenvedett a Bundesligában címvédő VfL Wolfsburgtól.

 

A Bajnokok Ligája augusztusi selejtezőjére készülő FTC az első félidőben még tartotta a lépést a németekkel, a szünetben a hazaiak még csak 2–1-re vezettek. A fordulás és a ferencvárosi sorcsere után játékban és a gólok számában is megnőtt a különbség a két együttes között.

A magyar csapat találatát az első félidőben Vágó Fanny szerezte.

A németeknél Jakabfi Zsanett izomsérülés miatt nem lépett pályára.

„Az első játékrészben a pillanatnyilag legjobbnak tartott tizenegyet küldtem pályára, mind a két csapatnak nagyjából ugyanannyi helyzete volt. Az ekkor nyújtott teljesítményünk nagyon ígéretes volt, le a kalappal a játékosok előtt! – idézi a Ferencváros hivatalos honlapja Dörnyei Balázs vezetőedzőt. – A második félidőben leginkább a fiataljaink játszottak, nekik még fel kell venni a tempót, szokni kell a játékrendszerünket. Összességében nagyon büszke vagyok arra, amit csináltak a lányok. Ha rendszeresen ilyen szintű csapatok ellen játszhatnánk, idővel biztosan fel tudnánk venni velük a versenyt, van potenciál a csapatban.”

NŐI NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VfL Wolfsburg (német)–Ferencváros 6–1 (2–1)
Wolfsburg, 347
néző
Ferencváros. 1. félidő: Samu – Mosdóczi, Rőhberg, Zlidnis, Szabó V. – Aleksic, Fenyvesi E., Csiki – Pusztai, Kocsán, Vágó F. 2. félidő: Németh J. (Samu, 51.) – Nagy Virág, Csigi, Buzás, Erman – Nagy Viktória, Fenyvesi E., Kapetanovic – Róth, Czellér, Diószegi
Gólszerző: Pajor (31., 68., 77.), Harder (40.), Huth (66.), Popp (90.), ill. Vágó F. (33.)

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
4 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24
Ezek is érdekelhetik