DVTK: az új kapust már öt éve lenyűgözte a Diósgyőr

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 11:07
null
Braniszlav Danilovics jövő vasárnap játszhatja első bajnokiját a DVTK-ban (Fotó: <a href="http://www.dvtk.eu/18309-Minden_masodpercben_a_szaz_szazalekra_torekszem-cikk-labdarugas" target="_blank">dvtk.eu</a>)
Az öt évvel ezelőtti első NB I-es élményét idézte fel a Braniszlav Danilovics, a DVTK új kapusa, aki a Puskás Akadémiától szerződött Miskolcra.

 

Amióta Magyarországra, a Puskás Akadémiához szerződtem, játékosként és emberileg is sokat fejlődtem – mondta a 31 éves Danilovics a klub honlapjának adott interjúban. – Az első meccsem, amelyre neveztek, éppen a DVTK elleni volt, még a régi miskolci stadionban. Akkor mondta nekem az egyik csapattársam, hogy nézzem meg, ez a legjobb szurkolótábor Magyarországon. Ehhez kétség sem fért, mind a három lelátó tele volt piros-fehér sálakkal, mindenki énekelt.”

Danilovics 2014 nyarán került Felcsútra, majd kölcsönben játszott a Vidinél és Debrecenben is.

Sokat tanultam és sok sztorit hallottam Disztl Pétertől, védtem a Bajnokok Ligája selejtezőjében, mindig igyekeztem a legjobbamat nyújtani – mondta Danilovics. – A Diósgyőr az elmúlt években a kiesés ellen harcolt, de most több van a csapatban, a város és a szurkolók is többet érdemelnek. Azért dolgozunk, hogy a meccsnapon hét-, nyolc- vagy akár tízezer ember előtt játszhassunk, és sikeresek legyünk.”

A DVTK augusztus 4-én a Honvéd ellen kezdi meg bajnoki idényét.

NB I, 2019–2020

1. FORDULÓ
Augusztus 3., szombat

19.30: Kisvárda Master Good–Paksi FC
19.30:
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE
19.30: Újpest FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)
Augusztus 4., vasárnap
18.00: Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd
18.00: Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC
Későbbi időpontban
Ferencvárosi TC–Debreceni VSC
Legfrissebb hírek

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
2 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
11 órája

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
12 órája

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28
Ezek is érdekelhetik