Kisvárda: az NB II-ből érkezett az első nyári szerzemény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.06. 15:24
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései: Baranyai Ádám a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárdánál folytatja pályafutását – közölte hivatalos honlapján a klub. A balhátvéd a másodosztályú Csákvártól érkezett.

Az MTK-nál és az Újpestnél is nevelkedő védő 2015 óta futballozott Csákváron, a legutóbbi idényben 31 bajnokin lépett pályára a másodosztályban.

„Újpesti nevelés vagyok, majd NB II-es csapatokban játszottam. Úgy érzem, eljött az idő, hogy az élvonalban is bizonyítsak, ezért is örültem a Kisvárda megkeresésének. Két évre szóló szerződést írtam alá” – mutatkozott be a kisvardafc.hu kérésére Baranyai Ádám.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Baranyai Ádám (Csákvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Izing Martin (?, BFC Siófok), Hrihorij Zanko (?, ukrán-magyar, Cigánd), Zöldesi Illés (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Koszta Márk (Mezőkövesd)
Távozók: Mihai Minca (román), Vári Barnabás (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk (Dinamo Kijev II)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gosztonyi András (Bp. Honvéd), Brana Ilics (szerb, lejár a szerződése), Lucas (brazil, Mezőkövesd), Sassá (brazil, DVTK), Horváth Zoltán (lejár a szerződése, Rados Protics (szerb, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
4 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
19 órája

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Magyar Kupa: Sopronban jutott tovább a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 19:22

A karcagiak újabb meglepetést okoznának

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 09:29
Ezek is érdekelhetik