FTC: szerződést hosszabbított Bőle Lukács – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 15:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Bőle Lukács szerződését.

Bőle Lukács 2017 júniusában igazolt át a román CSM Politehnica Iasitól a zöld-fehérekhez. Első idényében sérülés miatt nem játszhatott sokat, a 2018–2019-es kiírásban viszont már 25 NB I-es összecsapáson lépett pályára (13-szor kezdőként, 12-szer csereként) a végül bajnoki címet nyerő Ferencvárosban – Bőle ezeken háromszor volt eredményes, emellett kiosztott hét gólpasszt is.

A 29 éves szélső maradása kérdéses volt. Bőle szerződése a nyáron lejárt volna az FTC-nél, s a játékosnéhány nappal ezelőtt elárulta, több csapattal is tárgyal, s egyelőre nem tudja, hol folytatja a pályafutását. Most eldőlt, Bőle marad az FTC-nél.

A Ferencváros nem hozta nyilvánosságra, hogy meddig hosszabbított a futballistával, de a játékos menedzsmentjének tájékoztatása szerint két évre írt alá.


Forrás: FradiMédia

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Olekszandr Zubkov
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Mihajlo Mudrik (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna), Nwankwo Obiora (nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók: Böde Dániel (Paks), Julian Koch (német, lejár a szerződése), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Botka Endre

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
9 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
12 órája

A vártnál gyengébb helyzetkihasználás lett majdnem a ZTE veszte

Labdarúgó NB I
20 órája

Géresi Krisztián: A testem jelzett, ennyi volt, ne folytasd!

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 12:33

Az edzőváltás sem segített, 26 év után esett ki a Vidi

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 09:24

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25
Ezek is érdekelhetik