FTC: Fernando Gorriarán bejelentette, távozik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 22:34
null
Gorriarán magyar bajnokként távozik a Ferencvárostól (Fotó: Balogh László)
Fernando Gorriarán a hivatalos Instagram-oldalán egy közleményben jelentette be, hogy távozik a Ferencvárostól. Sajtóhírek szerint a 24 éves uruguayi középpályás a mexikói Santos Lagunában folytatja a pályafutását.

 

Fernando Gorriarán az Instagramon búcsúzott el a Ferencvárostól:

„Egy felejthetetlen szakasz ér ma véget az életemben. Az elmúlt két év minden egyes pillanatát élveztem a klubnál. Ezek az évek segítettek, hogy emberként és labdarúgóként is fejlődjek és felnőjek.

Szeretném megköszönni a csapattársaimnak, akikkel minden egyes mérkőzésen harcoltam, hogy befogadtak. Biztos vagyok benne, hogy a minőségnek köszönhetően a trófeák továbbra is jönni fognak. Mindig emlékezni fogok rátok, ez biztos.

Szeretném megköszönni a két edzőmnek, akik számoltak velem, akik segítettek, hogy elérjük a céljainkat. Az orvosoknak, akik segítették a felépülésemet, amikor sérült voltam. A vezetőknek, akikben megvolt a bizalom, hogy egy ilyen nagy klubhoz csatlakozhassak.

Köszönöm a szurkolóknak, hogy minden mérkőzésen ott voltak és folyamatosan biztattak minket. Meghatott az a sok üzenet, amit az utóbbi napokban küldtetek.

Ferencváros, örökké hálás leszek mindenért, amit kaptam.”

Gustavo Mendoza, a mexikóiFOX Sportsmunkatársa két nappal ezelőtt a Twitter-oldalán már tényként közölte Gorriarán klubváltását. Állítólag az uruguayi középpályásért több európai együttes is érdeklődött, ám a Santos Lagunát irányító Guillermo Almadának – aki az uruguayi River Plate-nél dolgozott együtt a Fradi középpályásával – sikerült meggyőznie Gorriaránt. Korábban arról lehetett olvasni, hogy a Ferencvárosakár kétmillió eurót is kaphatGorriaránért.

Érdekesség, hogy az előző idényben a budapesti zöld-fehérek színeiben 31 tétmérkőzésen négy gólt szerzőGorriarán nyári vakációja során Mexikóban is megfordult.

Hajra fradi

374 Likes, 42 Comments - Fernando Gorriaran (@nandogorriaran94) on Instagram: "Hajra fradi "



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Gróf Dávid(Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Olekszandr Zubkov
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Priskin Tamás(Haladás),Rui Pedro(portugál, Haladás),Silye Erik(?, Mezőkövesd),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:Bruno Duarte da Silva(brazil, FK Lviv – Ukrajna),Mihajlo Mudrik(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna),Nwankwo Obiora(nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók:Böde Dániel(Paks),Julian Koch(lejár a szerződése), Fernando Gorriarán(uruguayi, érdeklődik iránta: Santos Laguna – Mexikó)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Botka Endre,Holczer Ádám(Paks)

Legfrissebb hírek

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
6 órája

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
23 órája

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik