Hiába vezetett a meccs nagy részében, döntetlennel zárult a Vidi ausztriai edzőtábora
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MOL VIDI FC–BANÍK OSTRAVA (cseh I.) 1–1
Bad Waltersdorf.
Vidi:Tujvel – Fiola, Vinícius, Elek, Stopira – Nego, Nikolov, Pátkai – Kovács I., Scsepovics (Halmai, 90.), Hodzic.Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Pátkai (18.), ill. Hruby (81.)FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MOL VIDI FC–BANÍK OSTRAVA (cseh I.) 1–1
Bad Waltersdorf.
Vidi:Tujvel – Fiola, Vinícius, Elek, Stopira – Nego, Nikolov, Pátkai – Kovács I., Scsepovics (Halmai, 90.), Hodzic.Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Pátkai (18.), ill. Hruby (81.)
ÖSSZEFOGLALÓ
A harmadik felkészülési mérkőzését is lejátszotta az Ausztriában edzőtáborozó Mol Vidi, ezúttal a cseh élvonalbeli Baník Ostrava volt az ellenfél.
Élénk iramban kezdődött a találkozó, mindkét csapat nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe, a csehek egy ideig még azzal is próbálkoztak, hogy már a fehérváriak térfelén megtámadták a labdás embereket. A tüsténkedő ellenfél a 10. percben majdnem előnybe került, ám Sasinka elrontotta a tiszta ziccert. Ez aztán meg is bosszulta magát, mert a 18. percben – némi szerencsével, de – megszerezte a vezetést Pátkai révén a Vidi. 1–0
A folytatásban inkább az ostravaiak domináltak, veszélyt azonban így sem tudtak teremteni a magyar együttes kapuja előtt. Az első félidő úgy telt el, hogy lényegében megérdemelten vezettek a fehérváriak.
A második félidőben sem változott sokat a játék képe, csak annyiban, hogy jó darabig még helyzetet sem lehetett feljegyezni. A félidő közepétől beleerősített a Vidi, és a 63. percben Scsepovics nagy helyzetben a lécet találta el.Úgy tűnt, a Baník ellőtte a puskaporát, de mégsem így történt, mert a 81. percben egy rendkívül gyors támadás végén Hruby lapos lövése utat talált a bal alsóba. A hátralévő időben még egy veszélyes ostravai szabadrúgást védett Tujvel, de az eredmény nem változott, döntetlennel zárta ausztriai edzőtáborozását a Vidi.
A mérkőzés tudósítása a molvidi.hu élő közvetítése alapján készült. A találkozót élőképes módonide kattintvalehetett nyomon követni.
PERCRŐL PERCRE
MÁSODIK FÉLIDŐ
92. perc: Vége a meccsnek, döntetlennel zárta ausztriai edzőtáborozását a Vidi. 1–1
92. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Baník 18 méterre a Vidi kapujától, középről. A szabadrúgás veszélyesen vágódott a bal fölső felé, de Tujvel remekül védett.



71. perc: Hruby nagyjából 30 méterről lőtt rá egy szabadrúgást, de Tujvel biztosan védett.
67. perc: A második félidei ivószünet is tartalmasan telt.

61. perc: Folytatódott az eseménytelen játék, néhány szép labdaátvételt, néhány jó passzt lehetett értékelni.
53. perc: Újabb rossz beadás borzolta a fehérváriak idegeit, pedig Scsepovics nagyon reménykedett, hogy eljut hozzá a labda.
53. perc: Elég sok hibával játszanak a csapatok. Valamivel többet támad a Baník, de a Vidi mindeddig simán megállította a cseheket.
46. perc:Elkezdődött a második félidő.
ELSŐ FÉLIDŐ
45+1. perc: Vége az első félidőnek, kiegyenlített játék Vidi-vezetéssel. 1–0
41. perc: Hruby a felezővonal közeléből ívelt szabadrúgást a Vidi tizenhatosára, és Sasinka feje felett csak centiméterekkel suhant el a labda. Stopira közelről nézte.
37. perc: Helesic adott be jobbról, de középen mindenki lemaradt a labdáról, pedig nagy lehetőség lett volna.
36. perc: Hodzic lőtt jó 25 méterről, de Lastuvka biztosan védett.
30. perc: Bal oldali Baník-szöglet után sikerült kifejelni a labdát, de éppen az ellenfél elé, viszont Sasinka elképesztő cselsorozattal hiába jutott vissza a tizenhatoson belül, még idejében szerelték.
27. perc: A nagy hőség miatti ivószünet után folytatódott a meccs.
23. perc: Szép támadás bontakozott ki a jobb oldalon, de a beadás már korántsem volt sikeres, így igazán nagy helyzetig nem jutott el ez a Vidi-akció.

14. perc: Ezúttal középen nyomultak előre a csehek, majd a balra kitett labdát ketten is várták volna középen, de a beadás a kapu mögötti kerítésben akadt el.

8. perc: Bal oldali Vidi-akció végén Scsepovics kapott labdát az ellenfél tizenhatosán belül Stopirától, megpróbálta visszagurítani érkezőre, de ott csak csehek voltak.
8. perc: Letámadással próbálkoznak a csehek, és ez többé-kevésbé be is jön nekik. Más kérdés, hogy utána gyorsan labdát vesztenek.
5. perc: Csapkodó a játék, de az iram elég jónak mondható. Csak azzal van gond, hogy jó helyre passzoljanak a játékosok.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A Vidi piros-kékben, az Ostrava tiszta fehérben játszik.
A Baník Ostrava ötödikként zárta a cseh élvonalbeli bajnokság legutóbbi idényét.
Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Mol Vidi FC–Baník Ostrava felkészülési mérkőzés. Tartsanak velünk!

Érkezők:Kovács Dániel (Soroksár), Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben FTC), Rus Adrián (romániai, PAFC, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Réti Patrik (?, BFC Siófok), Szabó Bence (?, DVTK), Tóth Bence (?, Vasas FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:Funsho Bamgboye (nigériai, Haladás), Bruno Duarteda Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Halmai Ádám (Haladás, próbajáték), Viszar Muszliu (északmacedón, Shkëndija – Észak-Macedónia), Nyári Patrik (Haladás, próbajáték), Pascal Struijk (holland, Leeds United – Anglia), Zsóri Dániel (DVSC)
Távozók: Bévárdi Zsombor (Vasas – kölcsön után DVSC), Joan Campins (spanyol, lejár a szerződése), Hársfalvi András (lejár a szerződése), Sós Bence (PAFC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elvir Hadzic (bosnyák), Hangya Szilveszter (Bp. Honvéd)
A MOL FEHÉRVÁR FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 10.
Edzőtábor: június 15.–június 27., Ausztria
Felkészülési mérkőzések (helyszín: Ausztria):
Június 22.: Fehérvár–Ahmat Groznij (orosz I.) 1–2 (Huszti – 11-esből)
Június 26.: Wolfsberger AC (osztrák I.)–Fehérvár 0–1 (Futács)
Június 27.: Fehérvár–Baník Ostrava (cseh I.) 1–1 (Pátkai)

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek







