Újpest: megnyugvás 44 év után a 70. születésnapra

Vágólapra másolva!
2019.05.22. 17:31
null
Horváth (balra) és Kozma 44 év után találkoztak újra (Fotó: ujpestfc.hu)
Horváth József a hetvenes évek első felében hétszer nyert magyar bajnoki címet az Újpesttel, 11 alkalommal szerepelt a válogatottban, aztán egy Honvéd elleni meccsen súlyos sérülést szenvedett mellette a kispestiek támadója, Kozma Mihály. Horváthot bűnbaknak kiáltották ki, ő pedig elhagyta az országot. Közel négy és fél évtized után az Újpest szervezésében újra találkozott egymással a két korábbi kiváló labdarúgó, ami igencsak érzelmekkel teli pillanatokat hozott.

Május 21-én ünnepelte 70. születésnapját az Újpesttel hétszeres magyar bajnok, 11-szeres válogatott Horváth József, akit 1974-ben az év magyar labdarúgójának választottak, s pályafutását egy sérülés törte ketté. Szokatlan módon azonban ezt a sérülést nem ő szenvedte el, hanem ő okozta: 1975. augusztus 6-án a Bajnokok Tornája döntőjében, a Honvéd elleni mérkőzésen összecsapott Kozma Mihállyal, aki a földön maradt – mint kiderült, elszakadt a térdszalagja.

A belépő után Horváthot fél évre eltiltották, ő pedig elhagyta az országot, s előbb Svájcban, majd Németországban folytatta, végül az Egyesült Államokban fejezte be a pályafutását.

Horváth sztoriját az index.hu elevenítette fel hosszú interjú keretében, amelyből kiderült, Kozmával azóta az 1975-ös meccs óta nem találkozott, s a lelki teher 44 éve nyomasztja.

Az Újpest megszervezte a találkozót, s a klub honlapján található képek érzelmes pillanatokról tanúskodnak: „...kinyílt egy ajtó, és ajándékkal a kezében kijött rajta Kozma Mihály, hogy 44 év után elmondhassa korabeli ifjúsági válogatott csapattársának, hogy a lelkében nincs harag, ma is barátjaként tekint Horváthra” áll a klub honlapján.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

Lenzsér fejese döntött – kikapott az Újpest a Pakstól a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 21:59

Külföldre távozott az Újpest szerb középpályása – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 15:46

„Imádok sok szurkoló előtt játszani, próbálom együtt megélni velük a pillanatokat” – az Újpest új igazolása, Tiago Goncalves

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 17:43

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 22:07

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:00

Ratatics Péter: Azért hülyének ne nézzenek minket!

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:44

Lakossági fórumot tartott az Újpest, megvannak az új stadion első látványtervei – fotók

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 20:54
Ezek is érdekelhetik