MK: Teljesen megérdemelten nyertünk – Juhász Roland

Vágólapra másolva!
2019.05.25. 22:21
null
Anel Hadzic (jobbra) győztes gólt szerzett, de ő is látta, hogy az első félidőben nem volt minden rendben a Vidinél (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint ismert, a Mol Vidi 2–1-re legyőzte a Budapest Honvédot a Magyar Kupa döntőjében, így története során másodszor elnyerte a trófeát. Nézzük, hogyan látta a mérkőzést a fehérváriak két főszereplője, Juhász Roland és Anel Hadzic!

 

„Az első félidőben túl nagy területet adtunk az ellenfélnek, alig tudtunk játszani. A második félidőben mindent egy lapra feltéve rájuk mentünk, nem is tudtak ezzel mit kezdeni. Összességében azt gondolom, teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót, mert a második félidőben sokkal többet tettünk a győzelemért. Jobban kezdett a Honvéd az első félidőben, de helyzete nem volt. Annak ellenére, hogy három gólt szereztünk, 2–1-re nyertünk, boldog vagyok, mert a kupa a miénk” – mondta a lefújás után az M4 Sport kamerái előtt Juhász Roland, a Mol Vidi FC csapatkapitánya.

„Azt gondolom, hogy ezt a mérkőzést sokkal jobban kellett volna kontrollálni. Az egyik oldalon egy szabadrúgást visszafújunk, a másik oldalon elengedünk. De ezzel nem szeretnék foglalkozni, mert hála Istennek, ezt föntről visszakaptuk. Megérdemelten nyertük meg a meccset” – mondta Juhász a mérkőzés feszült pillanatairól.

„Az első félidő egészen szörnyű volt, igazi katasztrófa. A szünetben azt mondtuk, hogy valamit változtatnunk kell, mert ez így nem fog működni, de végül sikerült, megcsináltuk! A szünet után sokkal gyorsabban, agresszívabban, igazi csapatként játszottunk” – értékelt a győztes gólt szerző Anel Hadzic a lefújás után.

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD–MOL VIDI FC 1
2 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 12 777 néző. Vezette: Iványi
BP. HONVÉD:
Gróf – Batik, Kamber, Lovric – Mezgrani, Heffler T., Gazdag (Ben-Hatira, 69.), Nagy G., Uzoma – N'Gog (Danilo, 76.), Holender. Vezetőedző: Supka Attila
VIDI:
Kovácsik – Fiola (Kovács I., a szünetben), Juhász R., Vinícius, Stopira – Pátkai (Futács, 73.), Elek Á. (A. Hadzic, a szünetben) – Nikolov, Nego, M. Scsepovics – Huszti. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző:
Holender (14. – 11-esből), ill. M. Scsepovics (80.), A. Hadzic (91.)

 

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
33 perce

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
2 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
3 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
5 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
6 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
11 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
12 órája
Ezek is érdekelhetik