Magyar Kupa: az év játékvezetője fújja a sípot a döntőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.23. 16:05
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kijelölte a szombati Magyar Kupa-döntő játékvezetőjét. A nemrégiben (ismét) az év legjobbjának megválasztott Iványi Zoltán fújja majd a sípot a Groupama Arénában a Honvéd–Mol Vidi összecsapáson – tájékoztatott az mlsz.hu.

Iványi partjelzői Ring György és Vígh-Tarsonyi Gergő lesznek, az alapvonali játékvezetők Solymosi Péter és Pintér Csaba. Az év játékvezetőjévé ismét megválasztott bírónak ez lesz a harmadik kupadöntője: 2011-ben és 2015-ben is ő dirigált a fináléban – a Vidi mindkét mérkőzést elveszítette, a Kecskeméttől 3–2-re, a Ferencvárostól 4–0-ra kapott ki – írják az MLSZ honlapján.

Mi pedig azt tehetjük hozzá, hogy 2016-ban ő vezette a Ferencváros–Újpest (1–0) MK-döntőt is, amelyre az újpestiek azért is emlékeznek rossz szívvel, mert a Fradi olyan szögletből szerezte meg a mindent eldöntő gólt, amely helyett újpesti kirúgást kellett volna ítélni…

Szurkolói információk a kupadöntőről itt!

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ, BUDAPEST, GROUPAMA ARÉNA
Május 25., szombat, 19.30:
Budapest Honvéd–Mol Vidi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor játszik Szarvaskenden az FTC

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 17:56

Megye I-es csapatot kapott a Ferencváros és a címvédő Paks is a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 18:21

Magyar Kupa: kiesett a Haladás, nyolc gólt rúgott az ESMTK és a Siófok

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 19:16

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 20:07

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan a 2. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 14:36

A Miskolcot és a PVSK-t kapta a Honvéd férficsapata a vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.08.06. 14:51

MAGYAR KUPA 2025–2026 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 10:41
Ezek is érdekelhetik