Honvéd: a Vidi válogatottja, de volt fehérvári és fradista is jöhet

Vágólapra másolva!
2019.05.29. 09:08
null
Hangya Szilveszter kevés lehetőséget kapott a Vidinél, a nyáron távozhat Fehérvárról, a Honvéd érdeklődik iránta (Fotó: archív)
Az Európa-liga selejtezőjére készülő Honvéd labdarúgócsapatától három lejáró szerződésű alapember, Danilo, Gróf Dávid és Holender Filip már távozott, de jó néhány kiszemeltje is van már a klubnak. 

 

Információnk szerint a Bp. Honvédban folytathatja a bal oldali védőként és szélsőként is bevethető, négyszeres válogatott Hangya Szilveszter, akinek a legutóbbi idényben csak epizódszerep jutott a Mol Vidinél. Úgy hírlik, Amadou Moutari megszerzésére is nagy esély nyílt, miután a nigeri szélső szerződése a nyáron lejár Mezőkövesden.

Felvetődött két volt fehérvári játékos is, a kisvárdai szélső, Gosztonyi András és a korábbi újpesti csatár, Feczesin Róbert megszerzése is (utóbbi tavasszal a török második ligás Adanasporban futballozott).

Lapunk úgy értesült, hogy Mezőkövesdről a kapus Dombó Dávid is érkezhet, valamint Busai Attila is Kispestre kerülhet. Utóbbi érkezése meglepő lehet, hiszen fegyelmi okokból távozott a Diósgyőrtől, tavaly augusztusban lépett pályára legutóbb tétmérkőzésen, vagyis csaknem egy évet kihagyott. Moutarihoz hasonlóan ő is játszott korábban a Ferencvárosban.

A fenti névsorból is kitűnik, alaposan átalakulhat a tavasszal tulajdonost is váltó Honvéd, amelyet az új idényben már nem Supka Attila, hanem az új olasz vezetőedző, Giuseppe Sannino irányít.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Herjeczki Kristóf (?, Gyirmót), Kovács Nikolasz (?, Balmazújváros), Lukács Dániel (?, Újpest), Raul Palmes (?, román, Kazincbarcika), Stoiacovici Dávid (?, Tiszakécske), Tömösvári Bálint (?, Kaposvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolható), Busai Attila (szabadon igazolható, legutóbb DVTK), Dombó Dávid (Mezőkövesd), Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország), Gosztonyi András (Kisvárda), Hangya Szilveszter (Fehérvár)
Távozók: Danilo (brazil, lejár a szerződése), Gróf Dávid (FTC, szabadon igazolhatóként), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (?, Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
11 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
14 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik