FTC: kétmillió eurós ajánlat a topligába tartó Gorriaránért?

Vágólapra másolva!
2019.05.28. 08:23
Hamarosan új csapatban folytathatja pályafutását az uruguayi Fernando Gorriarán – a hírek szerint akár kétmillió eurót is kaphat érte a Ferencváros.

A 24 éves középpályás, Fernando Gorriarán két esztendővel ezelőtt, 2017 nyarán érkezett a Ferencvároshoz az uruguayi River Plate együttesétől, első évében az NB I-ben 28 mérkőzésen játszott, míg legutóbb 24 bajnokin kapott bizalmat, és két gólig jutott.

Mint beszámoltunk róla, a játékos a napokban az egyik uruguayi rádió vendége volt, s elmondta: „Az év második felében másik csapatban folytatom a pályafutásomat.”

Ezt a hírt közösségi oldalán is megosztotta, ám a zöld-fehérek ezzel kapcsolatban annyit válaszoltak, hogy az FTC átigazolással kapcsolatos ügyekben kizárólag a klub hivatalos kommunikációs felületén teszi közzé a végleges álláspontját.

Hallani, a hatszázezer euróért átigazolt középpályásért kétmillió eurós ajánlatot kapott a klub – ha ez igaz, a Ferencváros jó üzletet csinál.

Abalonlatino.netmár a szezon közben is azt fejtegette, hogy Gorriarán a nyáron válthat, míg friss cikkében már arról ír, hogy az öt európai topliga (az angol, a francia, a német, a spanyol és az olasz élvonal) valamelyikében folytathatja, a játéka megérett az előrelépésre. Azt is hozzáteszik, ha sikerül a váltás és állandósítani tudja a jó teljesítményét, Óscar Tabárez szövetségi kapitány figyelmét is felkeltheti.

Gorriarán egyébként jelenleg Mexikóban tölti a szabadságát, erről több képet is megosztott közösségi oldalain.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (?, Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Mihajlo Mudrik (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna), Nwankwo Obiora (nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók: Julian Koch (német, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Böde Dániel (Paks), Holczer Ádám, Fernando Gorriarán (uruguayi)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik