MK: a korábbi honvédosnak élmény volt a Soroksár szereplése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.24. 21:24
A Soroksár minden tőle telhetőt megtett, de csak helyzetekig jutott a Budapest Honvéd elleni Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján. A kispestiek 3–0-ra nyertek idegenben, így 5–1-es összesítéssel jutottak a döntőbe. A korábbi Honvéd-játékos, Kundrák Norbert beszélt a párharcról az NSO Tv-nek.



„A Soroksár 1934 óta a nyolc közé sem jutott a kupában, most meg a négyben voltunk, ez nagyon nagy dolog a klub életében – mondta Kundrák Norbert. – Nem számítottunk erre, de pozitívan fogjuk fel, hiszen nem játszottunk alárendelt szerepet. Az én életemben is pozitív élmény, hogy egy NB II-es csapattal idáig tudtunk menetelni.”


„A Soroksár 1934 óta a nyolc közé sem jutott a kupában, most meg a négyben voltunk, ez nagyon nagy dolog a klub életében – mondta Kundrák Norbert. – Nem számítottunk erre, de pozitívan fogjuk fel, hiszen nem játszottunk alárendelt szerepet. Az én életemben is pozitív élmény, hogy egy NB II-es csapattal idáig tudtunk menetelni.”

A 19 éves csatárkorábban három évet játszott a Budapest Honvéd utánpótláscsapataiban. Onnan került a Ferencvároshoz, most pedig kölcsönben játszik a Soroksárban.

„Élmény volt a Honvéd ellen játszani. Diósgyőrben, majd a Honvédban nevelkedtem, sok játékost ismerek, illetve Supka Attila vezetőedzőt is. Jól éreztem magam a pályán.”

Videónkban a fiatal csatár arról is beszél, milyennek látja eddig a szezonját, illetve szóba kerül a Soroksár következő, Csákvár elleni bajnokija is.

MAGYAR KUPA

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SOROKSÁR–BUDAPEST HONVÉD 0–3 (0–1)
Budapest,Szamosi Mihály Sporttelep.V:Pintér Csaba
SOROKSÁR:
Kovács Dániel – Molnár, Valencsik, Gyömbér, Bor – Huszák, Csernik (Tamási, 67.) – Kundrák, Derekas (Pál, a szünetben), Lőrinczy – Erdélyi (Korozmán, 74.).Vezetőedző:Lipcsei Péter
HONVÉD:Horváth A. – Batik, Kamber, Kálnoki-Kis – Lovric, Nagy G., Heffler T., Ben-Hatira (Tischler, 73.), Kukoc – Szendrei (Danilo, a szünetben), Holender (Májer, 64.).Vezetőedző:Supka Attila
Gólszerző:Ben-Hatira (16. – 11-esből), Danilo (89.), Tischler (91.)
Továbbjutott:aHonvéd,5–1-es összesítéssel.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD–SOROKSÁR2–1 (0–0)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion,1929néző.V:Iványi Zoltán
Gólszerző:Holender (57.), Kálnoki-Kis (87.), ill. Gyömbér (76.)

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
DVSC–MOL VIDI FC0–3 (0–0)
Debrecen,Nagyerdei Stadion,3400néző.Vezette:Iványi
Gólszerző:Futács (66.), Elek Á. (72.), Huszti (92. – 11-esből)
Továbbjutott:aMol Vidi, 4–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55
Ezek is érdekelhetik